2007. december 26., szerda

KARÁCSONY

Hétfőn úgy tűnt mintha szombat lett volna, kedd és szerda meg mintha Vasárnap lett volna. Kedden délelőtt Tamásiban szolgáltam, együtt ebédelt a család. Délután Kovácsiba mentünk, ahol összegyűlt a tágabb család, így a kis gyülekezetben volt egy több mint fél órás IFI program. Folytatódott Énekórával Biharon, majd Istentisztelet, vacsi Biharon és még kántálni is elmentünk Félegyházára egy családhoz. Szerdán délelőtt Biharon voltunk, ebéd után kiugrottam Nyüvedre is - tegnap a tamási fiatalok voltak itt, ma meg a bihariak mentek kovácsiba. Délután Tamásiban az Ünnep nagy napja volt, sok látogató is volt, eljöttek Félegyházáról is többen - a gyerek csapat egy jelenetet is előadott. Lelkes hallgatósága volt az Igének - az Úr legyen áldott. Egy kis tésztával megvendégeltük a látogatókat, szép ünnepély volt.

2007. december 24., hétfő

Áldott KARÁCSONYT


Istentől Megáldott Békés Boldog Karácsonyt Kívánok!

Legyen ünneplésünk központjában a Megszületett Megváltó!


Vagy két napja olyan felhős az ég, hogy a nap sem látszik, nem csoda, hogy az én modemem sem látja a ZAPP antennát. Még jó hogy most akadozva, de megy - így legalább küldtem egy néhány üdvözletet e-mailben. VASÁRNAP három Szász gyerekért imádkoztunk az imaházban Biharon - egy nagytata és nagymama örömei ők. Délután Kovácsi, majd ismét Bihar, az összejövetel után meglátogattam egy beteg testvérnőt - addig a család Énekórán volt. HÉTFŐN kijött hozzánk ünnepelni az öcsém - nagy segítségemre volt, beszereltünk 4 hangszórót a kocsiba és egy FM modulátort, hogy tudjak mp3-t hallgatni a kocsiba. Az idén kb. nem lesz több bejegyzés, mert felgyorsul az élet. Ha az Úr akarja és élünk jövőre folytatása következik.

2007. december 22., szombat

Készülés

Pénteken már megkezdődött a takarítás és egyébb specifikus ünnepi felkészülés, persze csak a reggeli áhítat és családi együttlét után. Délután Nyüveden majd Tamásiban Bibliaóra. Szombaton készültem gyerekbemutatásra, majd IFI énekóra és elrepült a nap nincs küönös amiről lehetne írni.

2007. december 21., péntek

Elő Karácsony

Ma nagy nap volt Kovácsiba és Tamásiba, az iskola befejezése előtt egy kis meglepetést szerveztünk az ovisoknak és az I - IV osztályosoknak. Kovácsiban az iskola épületében az ovisok és a sulisok nagyon várták a nagyvárdi bábosokat - akik mostanában sokat futkároznak, késtek egy 20 percet, de végül is minden jó lett. A kb. 60 gyerek szép csendben megnézte a bábelőadást, majd énekeltek és aranymondatot is tanultak és a végén kaptak 1-1 csomagot is. Tamásiban az imaházban volt a gyülekező, itt jelen volt az általános iskola I-IV osztálya és a gyülekezetünk Vasárnapi iskolás csoportjai ez is kitett egy picivel többet mint a kovácsi részévevők, de itt több szülő és rokon is jelen volt. Szép alkalmaink voltak, az Úr áldja meg az elhintett igemagokat! Este még Imaórára is elmentem Biharra.

2007. december 19., szerda

2x Várad

KEDDEN délelőtt itthon voltam, és a feleségemmel beszélgettünk imádkoztunk. Délben igyekeztünk Váradra és bevásároltunk az Ünnepekre, megvettük a bővebb családnak is az ajándékokat. Megvettem a UPS-t és a hangfalakat a bihari gép számára is. SZERDÁN megint Váradon voltam, hogy kihozzam a még ott maradt karácsonyi csomagokat. Közben benéztem a belvárosi gyülekezet felújított imatermébe is. Hangulatos és modern, bővebb hely jutt egy személyre, igaz így kevesebben férnek el - de van egy plusz karzat, ha láttok a netten képet róla, küldjetek nekem is linket, hogy kitegyem. Biharon is megálltam és lefényképeztem az ajtókat ablakokat, íme:

Ez lesz majd az udvar:Este tamásiba leszünk és Fazakas György lkp. és családja Diószegről a vendégünk.

2007. december 17., hétfő

Látogatási nap

Ma délelőtt meglátogattam Tamásiban egy beteg fiut - megsérült a lába. Ebédig gyártottam a gyújtóst és raktam a tüzet. Ebéd után indultam Biharra, két családot látogattam meg. Ezután jött a szombati gép installálása, majd IFI, most már megy a net és Biahról bloggolok.

2007. december 16., vasárnap

Tamási nap

Ma Tamásiban szolgáltunk, az Istentisztelet előtt a szolgálattevőkkel beszélgettünk egy keveset, igyekeztünk a takarítást beosztást is elrendezni. Délelőtt és délután is egy kierndelt teológus szolgált Igehírdetéssel, én a programot vezettem és Úrvacsorát osztottam. Ebédre vendégünk volt egy idősebb testvér, akinek a felesége nemrég költözött az Úrhoz, az ebéd mellett jól elbeszélgettünk. Azonnal indultunk is a gyülekezet vezetővel egy családot meglátogatni, majd imádkoztunk értük. A délutáni alkalom szép volt, elég jól ment a fúvós is, de találó volt az Igei üzenet is. A teológus tv. nállunk vacsizott, majd tüzet raktam, mert beköszöntött a igazi tél - bár még alig áll meg a hó, de hideg van. Eddig elég volt este egy két fa darabot tenni a tűzre, de mostmár ezzel a módszerrel reggelre lehül a ház, kell este is rendes tüzet rakni.

2007. december 15., szombat

Gyűlés + ...

Ma volt a Nagyváradi Misszió Kerület éves közgyűlése Szalárdon, egy nemrég befejezett új imateremben. Több helyről hiányoztak, de elég szép számban jelen voltunk, jó volt az előadás és kedves légkör alakult ki a hozzászólások során is. Rendeztük a sajtótermékek megrendelését, kifezetését, a kollegákkal itt ott megbeszéltük a sürgős dolgainkat. Finom ebéddel zárult az együttlét úgy 3 után. Biharon átültem egy másik autóba és beszaladtunk Váradra egy testvérnek számítógépet venni, sok rohangálás után egy Intel Dual Core 2Gh maradt 19"-es monitorral. 6-tól IFI énekóra volt Biharon, addig én instaláltam egy AblakOS-t (meg kell valljam soha nem ment eddig ilyen gyorsan - főleg azért mert eddig nem dolgoztam ilyen gyors gépen), Linuxot meg egyebet csak Hétfőn kap majd.

2007. december 14., péntek

Elszaladt napok

CSÜTÖRTÖK reggel elkezdtem szervezni a gyerekek karácsonyi csomagosztó programját, beszéltem tamásiba az iskola vezetőségével és a tanító nénikkel. Délelőtt cipész programom is volt, megragasztottam Sárikának az egyik csizmáját, majd megjavítottam az én bakkancsomon a zipzárt (Sárika meg megvarta, hogy máskor ne is szaladjon le). Délután készültem, majd mentem Biharra, az Imaóra előtt még benéztem egy családhoz is. Este az egyik bihari fiatal barátomnak installáltam egy Kiwi-t, ez se fut túl gyorsan a gépén, de stabilabb mint az ablakOS rendszer. PÉNTEKEN kovácsiba is elmentem, mert ott is szeretnénk megajándékozni az iskolás gyermekeket - a nagyváradi fiatalok egy csoportja egy báb előadással is készül. Hála az Úrnak úgy néz ki minden rendben a beosztással, imádkozunk az Úr áldja meg az alkalmakat. Szerettem volna gey pár képet készíteni a bihari gyülibe felszerelt új ajtókról és ablakokról, de mivel nem értem utol a kapukulcsot most, ez elmaradt. Imádkozzatok Juhász Sándor testvérért, ő a gyülekezet gondnoka, több mint két hetet volt korházban, az Úr erőssítse és gyógyítsa meg. Este Bibliaóra Nyüveden és Tamásiba, majd testvéri óra.

2007. december 12., szerda

Közösség +

Kedden egy csendes nap volt, reggeli után kis készülés és takarítás, majd két testvéremmel beszélgettünk és imádkoztunk. Közben volt egy kis tűzrakás, házimeló stb. Szerdán Biharon voltam segíteni egy keveset, meghozták az ajtókat és az ablakokat az új épületre, de kicseréltük az imaház két főbejárati ajtóját is. Délután készülés, majd Imaóra és közösségi.

2007. december 11., kedd

Jurnal-tól Jurnal-ig

Ez volt a mai napom. Reggel 7-kor ébreszt a rádió és kezdődik a "Jurnal", este pont akkor feküdtünk amikor meg a késő esti kezdődött ... közte ... Reggel igyekeztünk megint bemenni Váradra, hogy elhozzuk a körzet részére a cipősdobozokat - karácsonyi csomag gyerekeknek. A feleségem amíg a piacon vásárolt én tovább bütyköltem az esti Linuxot. Épp idejében értünk haza, Sárika ment szülő értekezletre én tüzet raktam stb. A koradélután hamar eltelt ... 6-tól női kör volt Biharon, közben én egy testvért látogattam meg rövíden, majd IFI 7-től. Este még az egyik kereket is ki kellet cseréljem a Bihari sárban. S, hogy miért pont Jurnalt hallgatok, lehet kérdezi valaki, ... hát az anyaországi politika nem érdekelt miután rájöttem,úgy 15 éve hogy nem Torgyán befolyásolja a mi életünket, hanem inkább Iliescu (mondjuk).

2007. december 10., hétfő

Szolgálat

Ma délelőtt Nyüveden voltam, elég jó meleg volt a gyülibe, Imaóra után, Igehirdetés majd Urvacsoraosztás követett. Itt a testvérek jól kihasználják az alkalmat, hogy a lelkipásztor náluk szolgál és ilyenkor minden rám vár. Az összejövetel után elbeszélgettem a gyülekezet vezető testvérrel is. Tamásiba felvettem a családot és bementünk Váradra, ritkán van együtt a család szüleimmel - bár elég közel vagyunk mostanában. Ma sikerült együtt ebédelni és jól elbeszélgettünk, meg a nagyszülők is örömüket lelték az unokába. Délután a Belvárosi Gyülekezetben szolgáltam, egymás után kétszer - még mindig nincs kész a felújjítási munkálat az imaház belterében, de meglesz jövő Vasárnapra. Este más szolgálat következett, egy kollégának kifüstölt a gépe és egy Kiwi-t tettem fel az új gépére. ... s láss csodát az SCSI CD-ROM felinstalálja az Ubuntu-t de nem ismer fel utánna egy szál CD-t se (talán nem működik az auto mount), a nyomtató és a scaner működik (ez utóbbi ritka dolog a Linux alatt). De hogy legyen mivel bajlódni, hát sehogy se sikerült SKYPE programot installálni, pedig nagy szükség lett volna rá.

2007. december 8., szombat

Készülés

A szombati nap átlag elég sablonos nállunk: én készülök, Sárika süt-főz, Hanni játszik ... Ma reggel hármasban tartottunk Áhítatot, majd ki-ki neki a dolgának. Hanninak is segítettem egy kevés angolt tanulni, sajnos elég ritkán jutok ide. Délután IFI volt, jó elbeszélgettünk és imádkoztunk egymásért, terveztük az előttünk álló ünnepi programokat és tennivalókat.

2007. december 7., péntek

Kocsi javítás

Az Úr kegyelméből, most nem az enyémet kellet pockolni, hanem egyik szomszédomét aki jó barátom. Eltört a hátsó kerék felfüggesztését tartó egyik csavar, sok bosszuságot okozott, de délutánra sikerült kicserélni. Közben még ezt azt rendezgettem, délután Biharra is átugrottunk egy újszülöttet meglátogatni. Este Nyüveden és Biharon Bibliaóra, majd Bizottsági.

2007. december 6., csütörtök

Átlag napok

SZERDÁN bementünk Váradra, főleg a reánk következő ünnepre vásárolni. Délután készültem, majd Imaóra és Közösségi. CSÜTÖRTÖKÖN egy csendes délelőttöm volt, imádkoztam, jegyzeteltem, készültem, majd ebéd után elmentem Biharra. Meglátogattam egy beteg családot, Úrvcsaorát osztottam, majd egy idős testvérnőt látogattam meg, aki átlag jár imaházba, de most elég gyenge. Az esti összejövetel után elbeszélgettem egy fiatallal, majd a gyülekezet vezetővel és beugrottam még egy családhoz. Hála az Úrnak aki ad erőt minden munkához.

2007. december 5., szerda

Megint vedégeskedés

Ma Érszöllősön volt kerületi lelkipásztori találkozó, egy picit hamarabb mentem, hogy a helybeli kollégának a házában keressek ZAPP jelet - van, de csak a tető teraszán és antenna nélkül nem lesz használható a net. Jó alkalmunk volt, először hasznos és napi kérdéseket beszéltünk meg, majd imádkoztunk azokért. A finom ebéd után imaközösséget gyakoroltunk, mert a témán is ez volt: "A lelkipásztor imaélete", őszinte beszélgetés után, buzgó imádságok következtek. Estére még Biharra mentünk el a feleségemmel egy gyűlésre és az azt követő vacsorára.

Hétfő: az ellopott nap

Nem tudom ki loptta el, de eltűnt ez a nap. Reggel nem túl korán keltünk, fejfájással és szédüléssel, persze csak többszöri telefon csergésre keveredtem fel. A torkom is begyúladt, a orrom sincs a helyén. Reggeli, majd kávé, utánna áhítat volt a programon, tűzrakáskor tűnt fel, hogy már DELET harangoztak. Ebéd után már 5 óra volt és indultam Biharra. Beteglátogatás, Úrvacsoraosztás és családláogatás után, IFI-n film klub. Persze leírni könnyű, de 2 beteghez, nem tudtam bemenni, 1 helyen el volt foglalva a családfő és elmaradt a beszélgetés, elősször nem volt elosztó, majd a DVD lejátszó nem akart menni VGA monitoron, végül ... este holt fáradtan kérdeztem hova lett ez a mai nap?

2007. december 3., hétfő

Vendég szolgálatok

Szombat este a tamási énekkarral ellátogattunk Élesdre. Szép imaházat építettek a testvérek, majdnem annyi hallgató volt, mint ahány gyülkezeti tag - ez szép arány, még ha nem is voltak számszerint sokan. Az összejövetel végén szeretettel megvendégeltek, jó alkalmunk volt volt. Vasárnap reggel Diószegen vettünk részt az új lelkipásztor: Fazakas György beiktatásán, bár a terem nem volt nagyon meleg, de a hangulat jó volt. Bár csak mindig így megtelne ez a nagy imaház, sok vendég volt minden felőlről. Délutánra nem maradtunk, mert ennyi épp elég a vendégeskedésből, így mentünk Kovácsiba Úrvacsorát osztani. Ezután Biharon énekóra, Istentisztelet, Úrvacsoraosztás és este bizottsági.

2007. december 1., szombat

Iroda + ...

Két csendesebb nap következett, PÉNTEKEN készületm, imádkoztam, a naplómat írogattam főleg irodai meló. Délután Nyüveden voltam, majd Tamásiban Bibliaóra. SZOMBATON készülés, majd Váradra ugrok be a gyerektanítók után - nincs busz amivel hazajöjjenek. Mások ünnepelnek ma - hisz Románia Nemzeti Ünnepe van ma, nekem meg se ünnepelni, se szomorkodni nincs kedvem: hazám ott fenn van a csillagok felett . . .

2007. november 29., csütörtök

Munka ...

KEDDEN reggeli és családi áhítat után következett a fahordás. Má rég szerettem volna behordani a fát, mert egész nyáron fel volt hasogatva és meg is száradt rendesen, de most ősszel annyi eső esett, hogy eddig nem sikerült. Ebéd után Johanna is segített és akkor haladtunk a legjobban, amikor mind a hárman dolgoztunk, kora délutánra be is hordtunk egy fél kamion fát - a másik felét majd máskor. Este megint vízet vezettem, ezúttal a szennyvíz elvezetését oldottam meg a multkori családnál, mostmár folyik az ivóvíz és lehet mosogatni is, mert lefolyik a szennyvíz. SZERDÁN gázos nap volt, Margittára mentünk egy bizottsági taggal ügyintézésre. A gyülekezet gáz hálózatát kell bővítsük, mivel építkeztünk és a fűtés kész, most a papíroknak is utánna jártunk. Leadtuk a kérvényt a lelkipásztori lakás témájában is, ahol még ezután fogják az utcai csatlakozást elvégezni. Rovíd a beszámoljó de ráment egy fél nap. Déltán készültem, majd Imaóra és Énekóra következett. CSÜTÖRTÖKÖN bementem Váradra a megyei tanácsnál aláírtam a támogatási szerződést - kapunk egy kis támogatást az építkezéshez. Ebéd után összeraktam egy FM antennát, amivel megörvendeztettem a gazdát, mert eddig nem fogott semmit a rádiója, most meg megy szépen a Radio Vocea Evangheliei.

2007. november 27., kedd

TELEK

A hétvégén M.o.-on voltunk a TELEK-en, és ez olyan telek amit nem lehet megvenni, de azért jó dolgokat lehet rá építeni - csak házat nem. Van aki tudja mi is ez, Tiszántúli és Erdélyi Lelkipásztorork Evangélizációs Közössége, Péntek reggel Berettyóújfaluban kezdődött 10-kor imaórával - egy picit később, mert ki kávét, ki teát iszogatott előbb. A délelőtti előadás, és az egész hétvége témája: Lelkipásztor a mérlegen. Budai Lajosnak volt egy jó előadása, majd szabad beszélgetés következett a kb. 60 résztvevővel. Ebéd után az eddigi TELEK konferenciákat próbáltuk kiértékelni, sok idő nem volt rá, de úgy tűnt mindenki örült az eddigi alkalmaknak és voltak javító elképzelések is. Este a Nyíregyházi gyülekezetben szolgáltam, hitmélyítő témával MEGBOCSÁTÁS és BOCSÁNAT KÉRÉS.

SZOMBATON Nagydoboson találkozott a Szabolcsi és főleg a Bihari lelkipásztori kar, kb 30 személy. Délelőtt engem kértek meg, egy előadásra, a vázlatát beteszem ide:


Lelkipásztori szolgálatunk a mérlegen, 2 Tim 4:1-4

Bev. Kik kell értékelnünk szolgálatunkat három területen

I. Motiváció: Felkészíteni másokat az ítéletre (1v.)
hisz Jézus ítélni fog
- élőket és holtakat
- az Ő eljövetelekor
- az Ő országában

II. Módszer: Helyes Igehasználat (2v.)
- pódium
- útjelző tábla
- kalapács
- ösztöke

III. Bölcs időkihasználás
siess, mert olyan idők jönnek amikor
- nem kell az egészséges beszéd
- saját tanítókat keresnek
- igazság helyett mondákra hallgatnak

Jó hangulatú beszélgetés következett, majd ebéd, és még mindig beszélgetés. Ritkán voltam ilyen őszinte alkalmakon, jó hatással volt a nyitás mind két félre. Este ismét Nyíregyházán szolgáltam, a téma: A hívő embernek rendezett kapcsolatai kell legyenek embertársaival. Jó alkalmak voltak a hitmélyítők, amiket tartalmas imádságok követtek, az Úr adjon békét és áldást a testvéreknek. Vasárnap reggel is együtt volt a gyülekezet, szép alkalom volt. Délután Nagyvarsányban volt a záró Istentisztelet, Veress Efraim prédikált, részletesebb infót és prédikáció vázlatot találsz itt.

HÉTFŐN indultunk haza, bevásárlás stb. volt a programon, Várad fele jöttünk és édesanyámékhoz is betértünk egy rövid vacsira.

2007. november 22., csütörtök

Rohanás

Szerdán itthon voltam, gyújtóst aprítottam és egy kevés fát is vágtam, majd az irodába húzódtam - melegedni. Délután készültem az esti imaórára és a többi hétvégi alkalomra. Este Imaóra és közösségi, jó volt hallgatni a testvérek imáit és gyakorolni a közösséget is. Csütörtökön bementünk Váradra rendezni a dolgainkat, közben megálltunk Biharon is. Az úton észrevettem, hogy nem jól megy az autó. A bihari szervízbenv nem volt áram, az udvaron felemelték az autót és megmondta a mester, hogy az első fék gumitömítése kikopott és ezért néha szorít a fék. Megvettem az alkatrészeket és Váradon sikerült beszereltetni őket - s átfésülni az autó elejét is. Hát lesz még javítani való rajta. Délutánra jöttünk haza, ebéd tűz rakás, készülés az esti szolgálatokra és indulhatok is Biharra.

2007. november 21., szerda

Közösségi napok

Hétfőn az irodámban ültem, imádkoztam és elmélkedtem. Délután készültem az IFI-re, majd egyet s mást rendeztem Biharon. Rövíd a bejegyzés, de jó volt az elcsendesedés - kellenek az ilyen napok. Kedden egy néhány lelkipásztor testvéremmel volt találkozó nállunk, sajnos többen nem jöttek el. Közös ebéddel és imádsággal zárult az alkalom. Délután elmentem egy fiatal családhoz a gyüliből és bevezettem a vizet nekik a fürdőszobába és a konyhába. A csapokat felszereltem - szóval a víz folyik, a többi melót elvégzi a házigazda.

2007. november 18., vasárnap

Az Úr napja

Reggel idejében keltem és tüzet raktam, közben elbeszélgettem a gyülekezet gondnokával is - ő meg a gyülibe tüzelt. Az összejövetel előtt a szolgálattevőkkel beszélgettünk az előttünk álló dolgokról és a beosztásról. Imaóra után Igehírdetés, majd Úrvacsora osztás következett. Ebéd közben elbeszélgettem on-line, egy ausztráliába költözött jó barátommal. Nálluk este volt és jön a nyár, épp fordított nálluk a világ, de azért ők elég jól elhelyezkedtek és nem állnak fejjel lefelé. Jó volt hallani róluk, remélem nemsoká lesz blogjuk és akkor többet megtudok róluk. Az én blogomnak is, azért a KÖZÖSSÉG a célja, mert jó tudni egymásról és imádkozni egymásért. Bár egyre több kommunikációs eszköz áll a rendelkezésünkre, mégis egyre jobban el vagyunk idegenűlve egymástól, ez NINCSEN ÍGY JÓL. Ebéd után két családot látogattunk meg a gyülekezet vezető testvérrel, aktuális kérdéseket beszéltünk meg és imádkoztunk. A gyülekezetben jó volt délután az együttlét, és imádkozom, hogy Isten odahaza is folytassa a munkát. Nem elég, csak jó Vasárnapi igahallgatónak lenni.

Rövíd nap

Nem tudom más, hogy van vele, de nekem a szombat mindig nagyon rövíd napnak tűnik. Igaz, ma nem keltünk hajnaban, de kifutottam az időből. Reggeli áhítat után következett a kazán takarítás, tűz rakás, majd bejött egy beszélgeté két gyülekezeti vezetővel is. Utánna hoztunk savanyú vizet - ez itt a reklám helye! Még vágtunk egy kis fát, mert a leányom hordta ügyesen a balta alá a vágnivalót. Még egy kis szerelés munka is volt a ház körül. Ebéd után készültem majd jött az IFI, jó alkalmunk volt - bár elég kevesen imádkoztak ma. Az IFI után tovább készülés és el is telt a nap.

2007. november 16., péntek

Ilyen s olyan

Ma idehaza voltam, reggelibe tüzet raktam, majd a kocsit javítgattam. A sok gödrös úton kilazult a csomagtartó zár egy anya csavarja. Hála az Úrnak sikerült után gyártatni, mert nem lehet kapni 10-es csavart 1,25-ös ritka menettel. Most hogy megvoltak a csavarok a munka már ment könnyebben. Mostmár záródik rendesen az ajtó. Ilyen sáros időben az autó is piszkos és ráfért egy kis külső pucolás is - a belső holnapra marad. Készültem az esti szolgálatokra, majd meglátogattam egy családot is. Este Bibliaóra Nyüveden és Tamásiban, majd testvéri óránk is volt.

Szülinap

Tegnap ünnepeltük édesapám szülinapját, ja nem egész nap - hanem délelőtt az irodában dolgozgattam, majd berohatunk Váradra. Édesapámmal elbeszélgettünk és volt egy ünnepi közös ebéd - az öcsém hiányzott, mert ő melózott. Délután elmentünk bevásárolni a Reaálba, majd vettem a bihari gyülinek egy 21"-es monitort, DVD lejátszónk már van és lehet IFI órán mostmár film klubbot tartani - nem kell mindig valaki számítógépét hurcigálni, mint ahogy azt eddig tettük. Este Bibliaóra volt Biharon, majd az énekóra alatt egy kis beszélgetésre is sor került. Este jó meleggel várt a ház, mert a feleségem ötlete nyomán, begyújtottam amikor elindultunk.

2007. november 15., csütörtök

Még egy nap

Ma reggel egy picit sikerült jobban kipihenjem magam, úgy éreztem rám is fért - még nem jöttem helyre egészen a megfázásból. Délelőtt az irodában ücsörögtem, több on-line megbeszélésem volt - mostanában ritkán voltam a messengeren és már hiányoztak a barátaim. Olvasgattam is, tüzet raktam és készültem az esti szolgálatokra. Este imaóra, majd egy hosszabb lelkigondozói beszélgetés, utánna még a gyülekezet vezetővel beszélgettem és tervezgettünk. Este szomoruságomra nem ment a net, illetve akadozott mert Diószeg fele nagyon felhő volt az ég - erre csak reggel jöttem rá mikor láttam, hogy esik az eső. Nos nem igazán a net szomorított, hanem az, hogy be kellene már rég rodjam a tüzifám - ami a nyáron nagyszerűen kiszáradt, most meg nedvesedik, és nem kapok egy olyan száraz időszakot, hogy megszáradva hordjam be. Van bent is elég, amúgy de bent kellene legyen már az egész.

2007. november 13., kedd

vége fele

Hétfőn Biharon voltam szerelni, most a gázt kötöttem be és elindítottam a fűtést - a víz próba után, ez a tűz próba. Leszigeteltem a kémény csövet és szellőztettem a fűtőtesteket. Mindegyik melegszik - szóval úgy néz ki minden OK. Délután Női kör és IFI Biharon, majd elbeszélgettem személyesen egy-két fiatallal, s kész is volt a nap. Kedden a fűtés csöveket takarítottam és szigeteltem őket szivacs burkolóval. Így mostmár lehet vakolni a termeket, és van állandó meleg is.

2007. november 11., vasárnap

Rohanó napok

Szombaton koradélutánig Biharon dolgoztam, sikerült felszereljem azokat a fűtőtesteket amelyek elő voltak készítve. Még maradt kettő, de azt csak akkor tudom majd feltenni, ha le lesz vakolva a fenti új kisteremben legalább a fűtőtestek helye. Most a vízpróba van, úgy néz ki nem folyik sehol a víz, ha minden OK, akkor beindítom a fűtést és leszigetelem a csöveket, ezután lehet: vakolni, csempézni ... lessz még mit melózni. Ebéd után készültem az IFI-re majd egy jó alkalmunk volt együtt. Este tovább készültem a Vasárnapi szolgálatokra. Vasárnap reggel Nyüvedre mentem - a teológus testvér, aki hozzánk van beosztva, nem tudott most eljönni, mert beteg. Nyüveden: Imaóra, Igehírdetés, Úrvacsoraosztás. Az ebéddel siettünk, pedig itt volt édesapám is, mert kellet igyekezzünk Biharra. A Varga Dániel édesapámnak második unokatestvére volt, együtt mentünk a temetésre, szép számban összegyűlt a család és a gyülekezet. Igyekeztem evangélizáló jelleggel is szólni, mert sok meg nem tért volt jelen. A fagyos temető után egy kicsit felmelegedtünk, majd következett az esti összejövetel Tamásiban, ahol egy néhány váradi vendégünk is volt.

2007. november 9., péntek

Vegyes napok 2

Csütörtök délelőtt az irodában dolgozgattam, délután Váradon redneztük a dolgainkat és Hannit vittük szavaló versenyre - elég ügyes volt, bár még kell tanulni. Este Bibliaóra, Énekóra és Bizottsági gyűlés Biharon (nem unatkoztunk ma sem, és engem egyre jobba gyötör a hűlés). Péntek kora délutánig Biharon dolgoztam a központi fűtésen, kb. még 2-3 napi munkám van hátra - s elkelne a fűtés mert lehűlt az idő is, na meg én is. Este Bibliaóra Nyüveden, Tamásiban, majd bizottsági. Meghalt Varga Dániel, a bihari gyülekezetnek volt tagja - tragikus autóbaleset és több heti korházi ápolás után hagyta el a földön élők társaságát, temetése valószínűleg Vasárnap.

2007. november 7., szerda

Vegyes napok

Kedden délelőtt Biharon voltam Sárikával meglátogattuk a betegeket és Úrvacsorát osztottam, jó alkalmaink és beszélgetéseink voltak. Ebéd után az irodában dolgoztam, majd egy szomszédnál cíneztem egy keveset, fát is hasogattam stb. Szerdán Biharra mentem a gyülihez dolgozni, egy fűtőtestet nagyából felszereltem. Ebéd után készültem az esti alkalomra, Imaóra majd közösségi.

2007. november 5., hétfő

Iroda

Ma az irodámban dolgozgattam, és a többek között egy cikket írtam. Beteszem ide, érdekelne ha van valami észrevételetek. Este még egy gyűlés is bejött, Sárika pedig a női imanapot szervezte Biharon.


Számítógép használat

Először is milyen gép: desktop vagy laptop? Vagyis asztali számítógép, vagy hordozható? Felmerülhet a kérdés, hogy miért laptop… mert évekig ez elit kütyünek számított. A válasz, miért ne? Hisz az átlag laptopok mára, nem sokkal kisebb teljesítményűek mit asztali társaik, és az átlag felhasználó számára eléget tudnak. Elterjedésükkel az áruk csökkent, így egyre inkább hozzáférhetőek. Ezen kívül előnyt jelent a mobilitásuk: ott használhatod ahol szükséged van rá, egy másik előnye, hogy kevés helyet foglal egy pl. amúgy is zsúfolt lakásban. Van azonban a desktop-oknak is előnyük, egy másodkézből származó gép jóval olcsóbb és idővel könnyen lehet felújítani, cserélgetni az egyes alkatrészeit. A laptopok viszont problémát jelentenek a tartósság szempontjából is, valamint ezek esetében használt gépről nem kellene gondolkozni, mert fogalmad sincs mit veszel. Ha egy desktop billentyűzetet megitatsz 1 csésze kávéval az kb. 20 Ron-ba kerül, egy laptop esetén nagyságrendekkel többe . A mechanikus részek nem szeretik a hordozhatóság nyújtotta rázódásokat, és hamarabb romlanak, de ezen kívül a működését biztosító elemek korlátozott élettartamát is figyelembe kell venni (laptop elem nélkül, rosszabb egy desktopnál). Hátránynak számít még a drágább alkatrészár és a korlátozott javíthatóság is. Külön taglalást érdemelne az adat biztonság, hisz a profik is megjárták: az FBI elveszített több laptopot, amelyek titkos információkat tartalmaztak. És hogy mikor milyen gépet vegyél, ahhoz azt is tudnod kell, mennyire tudod majd kihasználni? A számítógép az egyik legveszteségesebb befektetés, ezért feltétlenül figyelembe kell venni, hogy egy jobb gép hasznosabbá teszi-e a szolgálatodat ? És nem csak földi szempontokból, hanem Isten előtt is. A számítógép azonban nem csak alkatrészekből áll (HARDWARE), hanem olyan programokból is (SOFTWARE) amelyek biztosítják az előzők hasznos működését. Az is kérdés, melyik a jó operációs rendszer, hol találok biztonságos és gyors alkalmazásokat? Országunkban a felhasználok nagytöbbsége másodkézből… való Windowst használ operációs rendszerként (továbbiakban OS) és a barátoktól összemásolt programokkal dolgozgat. Több mint egy éve ismerkedek egy más OS-el javasolom és ajánlom másoknak is LINUX-ot. A Linux egy INGYENES és nyílt forrás kódú rendszer, ami gyorsabban és biztosabban fut, mint az AblakOS (Window - ablak) egy ugyanolyan gépen. Van több kiadás, pl. keresztyén verzió különböző Biblia fordításokkal és egyéb hasznos írásokkal. Az én kedvencem a http://kiwilinux.org, ami egy román fejlesztés. Előnye az, hogy ismeri a hazai sajátosságokat és kielégíti az átállni vágyók igényeit. Olvassa és írja az NTFS partíciót – vagyis az összes elmentet fileokat megnyitja, szerkeszti, módosítja stb. Lejátssza az összes audió és videó formátumú fileokat, az Open Office (hasonlít a Microsoft Office-ra) kezeli a régebbi dokumentumokat (van HU és RO helyesírás ellenőrzője is). Tehetség kell hozzá, hogy ez az Operációs rendszer vírusos legyen, igaz mint minden új dolgot ezt is meg kell szokni. Napjainkhoz hozzátartozik mint újdonság és kihívás az Internet, egyre elterjedtebb, egyre gyorsabb és egyre vírusosabb. Az AblakOS rendszer kb. 2 óra alatt megtelik vírussal ha egy szélessávú Internet kapcsolattal rendelkezik és nincs beállítva egy tűzfal és vírusirtó. Vírusirtó programnak ajánlom a www.avast.com-ról letölthető, egyéni felhasználók számára ingyenes programot, ezt ajánlott kiegészíteni a Sygate tűzfallal: http://letoltes.prim.hu/letoltes/fajl/1158/ A számítógép használásának kell legyen keresztyén haszna és célja, ilyenek lehetnek: evangélizálás, szolgálat és közösség ápolás is. Adja az Úr, hogy minél több és jobb számítástechnikai eszközeink vannak, annál jobban szolgáljuk Őt.

2007. november 4., vasárnap

Hálaadó napok

Vasárnap Biharon hálaadó Ünnepély volt, s én elkezdtem a hálaadást és a felkészülést már szombaton. Szombaton kocsi pockolás és takarítás volt a programon, IFI-re is sor került délután, meg a családdal is sikerült egy kis időt együtt tölteni. Vasárnap délelőtt már voltak vendégeink Biharon, ebéd után Kovácsiba mentem, majd vissza Biharra. Délután szinte zsúfolt az imaház, több felőről jöttek vendégek, a bizonyságtevések és az énekek már felhangoltak a hálaadásra. Az összejövetel után kötetlen beszélgetés és egy kis szeretet vendégség volt. Ahogy mások mondják - az idei gyengébb mezőgazdasági termés, nállunk bőséges hálára indított. Az Úr legyen áldott mindenért.

2007. november 2., péntek

Itthoni napok

Csütörtök délelőtt megint Biharon voltam, ma felszereltem a rendelésre hozott vízórát és még ezt azt rendeztem a gyüli körül. Ebédre hazajöttem, majd délután pihentem egy keveset. Délután ismét visszmentünk Biharra, meglátogatni két ikret Mátét és Ráhelt, akik most egy hónaposak. Miután elbeszélgettünk és imádkoztunk a Szász családdal, mentünk gyülibe. Este énekóra, majd bizottsági következett. Pénteken a ház körüli dolgokat intéztem, gyújtós készítéstől kazán takarításig mindent ami jött sorba. Jó volt egy kicsit a családdal együtt lenni, s Hannival biciklizni egy kört. Ebéd után készültem a szolgálatokra, majd Bibliaóra Nyüveden és Tamásiban.

2007. október 31., szerda

Váradi napok

Két napot Váradon töltünk, hogy rendezgessük a dolgainkat: bevásárlás, beteg látogatások, meg orvos látogatás is. Most Hanninak vakációja van így a mamáját is bodogítja. Kedd reggel megálltunk Biharon, hogy két képet készítsek az építkezésről lévén, hogy szépen sütött a nap is. Így néz most ki az épület, ha az Úr megsegít szeretnénk minél hamarabb lebontani a fás kamarát és a helyére tenni az emésztő gödröt. Itt egy kép a központi fűtés egy részéről is. Szerda délután érünk haza, az Úr segítségével és jön a megszokott esti gyülis program.

2007. október 29., hétfő

Hét eleje

VASÁRNAP az Újszövetségebn a hét első napja volt - ma a hétvége utolsó nagy napja, sokaknak. Ma Biharon voltunk az egész családdal, a gyülekezetben vendégünk is volt, egy hozzánk kirendelt teológus, aki évközi legációját tölti a körzetben. Ebéd után a teológus testvérrel elmentünk Kovácsiba, a feleségemék meg énekórára. Délután elég hiányosan voltunk, mert legalább 5 helyre mentek el a gyüliből, testvér gyülekezetek meglátogatására. Mi is várunk mindenkit vissza jövő Vasárnap a hálaadó ünnepélyre. HÉTFŐ reggel megint Bihar, ma jött a község vízvezeték szerelője és az imaház hálózatát rácsatlakoztattuk a vezetékes vízre, meg egyébb apróbb szereléseket végeztünk. Délután két családot látogattam meg rövíden, majd Sárika nőikört én meg IFI-t tartottam Biharon.

2007. október 27., szombat

Ez s az

Pénteken egy csendesebb napom volt, az irodámban dolgoztam, a naplómat frissítettem, 2008-as naptárt készítettem és rendezgettem a papír dolgaimat is. Készültem a hétvégi szolgálatokra is, mert Szombaton nem leszek itthon. Dél körül egy lelkigondozói beszélgetésre is sor került. Délután Bibliaóra volt Nyüveden, majd Tamásiban. Szombaton reggel korán keltem és indultunk Aradra. Aradon egy konferencia volt az Istentisztelet és a Dicsőítés témakörben. Örültem az előadásoknak, főleg Kevin Bauder szolgálata tetszett, aki a Central Teológiai Szeminárium igazgatója - ahol én is végeztem. Estére értünk haza és a családdal is töltöttem egy kevés időt, meg a blog bejegyzéseket is pótoltam.

Szerelés +...

SZERDÁN tovább melóztam Biharon, ott is ebédeltem és még cíneztem egy keveset utánna is. Délután itthon készülés az esti szolgálatokra, majd Tanítványsági, Imaóra és Közösségi. CSÜTÖRTÖKÖN is biharon voltam, ebéd után is melóztam még - de egy időre meg kell álljak, hogy a kőművesek vakolják be még 4 fűtőtest helyét, hogy így tudjam pontosan felszerelni a dolgokat. Délután meglátogattam egy családot, majd nagyon pontosan érkeztem a Bibliaórára. Este bizottsági is volt, megbeszélendő a további lépéseket az építkezés területén. Hát elég zsúfolt volt a programom, ez a magyarázat arra, hogy miért csak lett kész ez a bejegyzés is.

2007. október 23., kedd

Hétfő - Kedd

Hétfő reggel amíg nem kezdett el esni az eső, egy kevés fát hordtam be a kazanházba, az irodába tettem vettem, majd indultunk Váradra. Útközben megálltunk Püspökibe, ahol nagytatám valamikor földet vett - kaptunk egy évre 100 kg. búzát, picit több mint semmi. Váradon intéztük a dolgainkat és igyekeztünk haza. Sárikának női kör volt Tamásiba, nekem meg IFI Biharon. Kedden megint Biharon voltam a fűtést szerelni, lassan haladok a sok kanyar és az elég hosszú nyomvonal miatt. Ma sikerült a tetőszerkezetet is befejezni, a körzet egyik volt lelkipásztora, Elekes testvér vállalta az ács munkát. Ezután valamikor lefedjük Lindab lemezzel is.

2007. október 22., hétfő

Hétvége

Szombaton a házkörüli munka volt programon, kazánház takarítás, fáskamra takarítás, favágás ... közeleg a tél és ez érződik - kell rendesen fűteni. Délután készültem a szolgálatokra, majd IFI Tamásiban és Ifiházas Biharon - jó alkalmaink voltak, elég rég nem voltunk így együtt. Vasárnap délelőtt Úrvacsoraosztás Tamásiban, ebéd után két családot látogattunk meg. Este Hálaadó Ünnepély, többen eljöttek a környékről és a községből is - szép és hangulatos alkalom volt, az Úr áldja meg az elhintett Igét.

2007. október 19., péntek

Szerelés +...

Szerda délután Biharon voltam és a gyülekezet vezető testvérrel a fűtés útvonalát kijegyeztük a falra, hogy legyen mihez tartsam magam az elkövetkező munkáknál. Este Imaóra volt Tamásiban - mostanában a Példabeszédek könyvéből olvasok igéket a buzdításhoz. Este közösségi is volt, imádkoztunk a betegekért, a misszióért és a gyülekezetünk tagjaiért. Csütörtökön Biharon voltam és sikerült bekötni a még hátra maradt két kagylót hideg és meleg vízzel. Így a WC-k rendbe vannak, kezdődhet a fűtés. Este Biharon Bibliaóra volt. Pénteken esett az eső és ez felborította a programunkat. A betervezett udvari munka elmaradt és helyette Biharon szereltem immár a fűtés első körforgását. Biharon a betervezett tetőmunka is elmaradt, majd meglesz ha szép lesz az idő. Nyüveden elmaradt az összejövetel, mert a tagok nagyrésze beteg. Este Bibliaóra és majd testvéri óra Tamásiban.

2007. október 17., szerda

OS + közösség

Hétfőn egy DELL gépet rendeztem, kapott egy KIWI fejlesztésű LINUX OS-t, frissítettem az ABLAK OS tűzfalat és a vírusírtót is. Délután elmentem Aradra, hogy a gépet az internetre is csatlakoztassam és egyébb beállítások elvégezzek helyben. Kedden hajnalban indultam Szatmárra, Tamási mellet integettem de nem vettek észre az otthoniak (a busz meg nem állt meg). Szatmáron másik két lelkipásztor testvéremmel találkoztunk, együtt imádkoztunk és beszélgettünk. Este itt is belenéztem a helyi számítógépbe, de hely nem volt rajta egy új OS-nek, nállam meg nem volt egy Ablak OS install CD így nem nagy eredményt értem el (majd máskor). Szerda reggel romantikus módon (autóstoppal utaztam haza), s közben arra gondoltam, hogy azok a régi szép egyetemista évek, hogy elrepültek :( . Találkoztam egy orgona felújítóval is, hátha szükség lesz rá a környéken, rendes embernek látszik.

2007. október 14., vasárnap

Vasárnap

Ma reggel hátfájással kezdtem a napot, tegnap kb. megfázott a hátam, de azért tűrhető volt. Ma Nyüveden voltunk egész napra, délelőtt Imaórát vezettem, majd Igéthirdettem és Úrvacsorát osztottam. Farkasokkal ebédeltünk, de ez csak azért történt, mert ez a neve a vendéglátó testvérnek :). Az ebéd után elbeszélgettem az egyik idős testvérnővel, majd imádkoztunk. Délutánra a vendéglátónk egyik gyermeke és a családja is megérkezett így a gyülibe is többen voltunk. Estére picit jobban lettem - az Úr megerőssített és a gyógyszerek is segítettek. Estére még visszajöttünk Tamásiba is az összejövetelre.

2007. október 13., szombat

Szerelés

Végre sikerült egy egész napot szánjak a bihari szerelésre. Hajnalban Sárika elment Kolozsvárra a Baptista Nők Országos Választókongreszusára, Hannit is elvittem Biharra a barátnőjéhez. Én elég jól haladtam, beüzemeltem a kazán minden csatlakozóját - kivéve a gázt amihez engedély kellene, ami nekem nincs. Ebédre elhívott egy testvér a bizottságból, délután meg jött segíteni - szóval kétszeresen is jól jártam vele. Délután felszereltem az összez WC csapot. Lehet nem tűnik soknak, de mivel pepecs munka ez a vízszerelés épp elég - valahogy ezt mondja a hát fájásom is.

2007. október 12., péntek

Szaladás

Ma reggel átruccantunk egy pár órára M.o.-ra, a sógornőmet vittük ki a vonathoz, és meglátogattuk édesapám egyik rokonát is. Az idő telt a régi ismerősnél, majd imádkoztunk és siettünk haza. Váradra fele fordulva, kora délután értünk haza. Itthon várt a hideg lakás, az iroda és így tovább. Mire mindennel elkészültem nagyából kellett is menni Nyüvedre, majd itthon Bibliaóra. Este bizottsági gyűlés is volt, jól elbeszélgettünk és imádkoztunk a gyülekezetünk ügyeiért.

2007. október 11., csütörtök

BLK 2 + Iroda

Szerdán reggel még Egrespatakon voltunk, jó alkalmunk volt amikor beszámoltunk az életünkről és a szolgálatunkról, majd imádkoztunk egymásért. Egy tanulmánnyal is ismerkedtünk ami a vezetésről szól. Délután értem haza, egy keveset készültem, majd törekvők órája volt, imaóra és közösségi. Általában délután és estefel indul be az élet errefel. Csütörtökön az irodában dolgoztam, a megyei tanácshoz nyújtunk be egy támogatási tervet, hogyha támogatnánk valamivel a bihari építkezéshez. Egyébb papírmunkával is le voltam maradva - ez a sok rohangálás eredménye. Délben beszaladtunk Váradra és Evódiát elhoztuk hozzánk. Délután tovább dolgoztam a tervezeten és készültem az esti Bibliaórára. Este Biharon voltam Bibliaórán, majd meglátogattunk egy családot, ahol a családfőt a mult hét Pénteken elütötte egy autó. A férfi a kórházban van, elég kritikus állapotban, a családdal együtt imádkoztunk.

2007. október 9., kedd

Barnabás közösség

Reggel elindultam a Barnabás lelkipásztori közösség találkozójára. Közben megálltunk Krasznán is, meglátogattam régi ismerőseimet és elbeszélgettünk egy keveset. Jó előadása volt Floyd Parker tv.-nek, jó volt találkozni a testvérekkel.

Ez s az

Ma reggel a vízvezetéken dolgoztam biharon, s oda jutottam már, hogy a kazán kap hideg vizet. Itthon ebédeltem a családdal, majd anyósomékat bevittem Váradra a buszhoz. Délután a betegeket látogattam meg és Úrvacsorát vittem nekik. A múlt hónapba, az egyik idős testvérnőt meglátogattam hétfőn és Pénteken már temettük - utoljára láttam. Most sem lett kevesebb látogatni való család, mert egy ideje már gyengélkedő testvér kérte, hogy rendszeresen látogassam. Este IFI óra volt, a bölcsesség témakörét vitattuk a Példabeszédek könyve alapján.

2007. október 8., hétfő

Vasárnap

Ma bihari napom volt, délelőtt a Bibliaórán szolgáltam, majd Úrvacsora osztás következett. Az összejövetel után a férfitestvérekkel maradtunk vissza beszélgetni és imádkozni a misszióért, szeretnénk rendszeressé tenni az ilyen alkalmainkat. Gyors ebéd után siettem Kovácsiba, ahol a délutáni Istentisztelet keretében is Úrvacsora osztás volt. Elérkeztem még egy rövíd családlátogatásra is Biharon, majd 5 órától kezdődött a délutáni alkalom. Este egy családnál vacsiztam, közben jól elbeszélgettünk. A feleségem és a családom Tamásiba maradt, nekik fárasztó lett volna a szaladgálás, van ez így.

2007. október 6., szombat

Temetés és menyegző

Péntek reggel korán indultunk Hunyadra, megálltunk rövíden anyosóméknál: ebédeltünk, összepakoltunk és indultunk is Dévára. A temetés két órakkor kezdődött, jelen voltak a dévai román testvérek - hosszabb ideig volt Jakab Jani testvér a román gyülekezetnek is a tagja - de több mint 10 éve már a magyar gyülekezetben volt hűséges tag. Eljöttek a vajdahunyadi román baptista testvérek is a Biruinta gyülekezetből - 1980-tól a Jakab család adott otthont ennek a gyülekeztnek a saját házukban, évekig. Szép öszhangban folyt le a temetés, a román és a magyar testvérek szolgálataival (4-en voltunk lelkipásztorok) és énekeivel. Isten vígasztalását kívánjuk a családnak és a gyülekezetnek is. Estére értünk Váradra és felvettük a kisebbik sógornőmet is, mert Szombaton menyegző lesz Váradon. Így ismét összejön egy kicsit a család. Itt egy kép a családról és az ünnepeltekről:

2007. október 4., csütörtök

Tengeri szedés

Itt az ősz, és ezt onnan is lehet tudni, hogy beérett a tengeri, ma elmentem az öcsémmel, édesanyámmal és egy másik rokonnal Pósalakára édesapámnak segíteni a tengeri szedésben. Kora délutánra már be is lett hordva. Este Biblióra Biharon, majd egy informális bizottsági gyűlésünk volt.

2007. október 3., szerda

Központi 3

Ma Biharon voltam a központit és a vizet szerelni, közben jött a hír, hogy Dévára kell menjünk temetésre, meghalt egy testvér a gyülekezetből - a család és a gyülekezet kérésére én fogok a temetésen szolgálni Isten segítségével. Így kialakult a hétvégi programunk is.

2007. október 2., kedd

Központi + gyülés

Hétfőn nekikezdtem a központi fűtésnek. Egy bizottsági testvérrel és a gyülekezet gondnokával előkészítettük a terepet és takarítottunk. Vásároltunk még egy néhány illesztőt, majd ebéd után, felszereltük a víz melegítőt és összeszereltük a fűtővíz elosztókat (magyarul:disztribuitor){amúgy sajnos a technikai kifejezések terén szomorú, hogy nem igazán tudok magyarul}. Jó segítség volt J. Sanyi tv. a bihari gyülekezet gondnoka és a műhellye. Este IFI majd egy makrancos ABLAKOS operációs rendszer újrainstalálása. Kedden fáradtan kelltem és a reggli után mentünk Remetére lelkipásztori gyűlésra. Felüdítő volt a testvéri találkozás, a hangulat és a beszélgetések építőek. A testvérek kedvesen megvendégeltek, majd imádkoztunk egymásért és a dolgainkért, s már lett is vagy 5 óra. Biharon megálltam visszafele és újrapakoltam egy Ablak OS-t, többeknek javasolom a LINUX-ot. Egy jópofa distro a KIWI, ami nagyon hasznos annak ellenére, hogy román fejlesztés, de írja az NTFS particiót, lejátsza szinte az összes audió és videó formátumú fileokat, van beépített Open Office csomag (Magyar és Román helyesírás ellenőrzővel), és nagy tehetség kell hozzá, hogy ez az Operációs rendszert megvírusozd.

Vasárnapi futás

Reggel Biharon voltam, a Bibliaóra után testvéri óránk volt, majd igyekeztünk Tamásiba a temetésre. Sokan eljöttek, nagy a család is, és Vasárnap lévén sok ráértek végtisztességet tenni. A tor után igyekeztem vissza Biharra, este Bizottsági. Gyors nap volt, de hála Istennek elég erö is volt hozzá.

2007. szeptember 29., szombat

Munka ...

Péntek délelőtt vinettét sütöttünk a kertben - télire, majd ugyancsak a télre felkészülendő kitakarítottam a kazánt és kikormoltam a kéményt. Ezek után jött a tűrakás és a fürdés. Ma jött a hír, hogy Gál Magda (szül. Tatár) meghalt, 79-éves lett volna 3 hét múlva, temetése Vasárnap 13 órától. A testvérnő gyülekezetünk hűséges tagja volt, egy hétig kómában volt - egy vérrög elzárta az agy vérellátást. Ezúton is kívánunk a családnak Istentől jövő vígasztalást. Délután készülés, majd Bibliaóra Nyüveden és Tamásiban. Szombaton Biharon közmunka volt, 18 férfi testvérrel beöntöttük az oszlopokat és tetőszerkezetet tartó vasbeton gerendákat is. Az előző éíptkezésről szóló képhez képest nem sokat lehetne látni, ezért most egy ebédszünetes képet rakok fel, mert a testvérnők gondoskodtak rólunk. Este készülés, holnap igazán teljes nap lessz.

2007. szeptember 27., csütörtök

Átlag napok

Hát mióta megkezdődött az iskola így néz ki a napunk: 7-kor cseng az óra, 7,00-től 7,20-ig meghallgatom a híreket (eddig átlag Hanni még nyújtózik egy kicsit, megengedheti magának mert közel a suli), ezután Sárika odarakja az uzsonnát, fésülködés, öltözködés ... 8-kor megisszuk a kávét, reggelizünk (mikor hogy), áhítatot tartunk és kezdődik a nap. Reggelibe készülés, olvasás, jegyzetelés stb. Szerdán ezeken kívül felraktam Hanninak a bútorra a fogganytúkat (tegnap Váradon jártam, és sikerült elhozzam őket), itt egy kép a bútorról és a szobáról. Délután újraindult a Törekvők órája, majd Imaóra, és Közösségi. Csütörtökön ismét Váradon voltunk bevásároltunk egyet s mást télire, meg rendeztük a dolgainkat. Délután Bibliaóra Biharon.

2007. szeptember 25., kedd

Központi fűtés I.

Ma a bihari gyülekezet pénztárosával Váradot jártuk, és igyekeztünk mindent megvenni a központi fűtéshez. A szaladgálás nem volt hiábavaló, mert sikerült a pénzt elég szépen elkölteni - ez átlag könnyen megy. Két nagyobb lerakatban megkaptuk a szükséges hozzávalókat. Ezután majd olyan bejegyzések lesznek Központi II, III ..., hogy mennyi azt nem tudom, de lesz mit melózni - s az nem is baj.

Vasárnap-Hétfő

Délelőtt Biharon voltam Bibliaóra volt tartva, a missziós látás volt a téma - mintegy folytatása a szombati konferenciának. Ebéd közben egy ADSL modemet is próbáltam instalálni, de nem ment - mert elromlott a hálózati kártya. Délután a kovácsi gyülekezetet látogattam meg, majd 5-től visszajöttem Tamásiba. Kedves vendégeket vártunk és meg is érkeztek: Asztalos Imre tv M.o.-ról és társai, a Lupényból áttelepült Szabó család 2 férfi tagja és egy másik testvér, aki a szüleimnek két évtízedes jóbarátja. Hétfőn szabadabb napom volt, délelőtt inkább olvasgattam és az irodában kuksoltam. Délután készültem Ifi-re, majd átmentem Biharra, előbb felmértem az új épületette és igyekeztem összeírni mi mindenre lessz szükség a központi fűtéshez, majd 7-től IFI. Beugrottam rövíden két családhoz is majd, egy új hálózati kártyával sikerül az ADSL modemet is beüzemeljem - kb. a villanyáram ingadozás verte ki a régi háló kártyát. Olyan későn értem haza, hogy nem volt erőm blogot írni.

2007. szeptember 22., szombat

Konferencia

Reggel nagy izgalommal készűlt mindenki, fél tíz fele kezdtek szállingózni a vendégek. Egy gyors reggeli, kávé vagy tea után helyet foglaltunk a gyülekezeti teremben. Áldott alkalom volt hallgatni a több mint 80 testvér imáját, és a testvérnők szerint még szépen is énekeltünk. Volt egy 30 perces kávészünet, majd tovább beszélgettünk és Gergely István tv. szövetségünk elnöke igét hirdetett. Fél háromkor kezdődött az ebéd: töltött káposzta és kalács, minden finom volt és meg is elégedett mindenki. A leányok végezték a terítést ügyesen, a testvérnők meg izgultak, hogy minden vendég legyen megelégedve. A végén lefényképeztem a kész kerítést is.

2007. szeptember 21., péntek

Készülés II

Délelőtt a házban és a ház körül takarítottunk, közben prédikációt hallgattunk: "Ellenállni a Divat csábításának" címmel, Vladimir Pusztan tolmácsolásában. Jó gondolatai voltak, kellőképpen dokumentált tanítás volt, bár nem értettem egyet minden következtetésével. Délután a kerítésen dolgoztunk, furtunk, faragtunk és heggesztettünk, a testvérnők lefestették a tartórészeket is, majd minden a helyére lett szerelve. A testvérnők nagyobb része a káposztát töltötte. A munka mellet már régebben kértük a testvéreket, hogy imádkozzanak a holnapi nap áldásért is. Estére Bibliaóra volt Nyüveden, majd Tamásiban.

2007. szeptember 20., csütörtök

Készülés

Reggel az új kerítés festésének fogtunk, délben az irodám takarítottam, majd mégegyszer lefestettük a kerítés elemeit és a tartó csöveket is. Este Bibliaóra Biharon.

2007. szeptember 19., szerda

Favágás

Kedden jókor indultam az erdőre két napszámossal, felvettem a láncfűrészeket is és irány az erdő. Édesapám már ott volt, nem sokára megjött még egy munkás és a nap teher hordója: "Puiu" a csődör. Őt nem kellet nógatni, csak hógatni ... A munka elég jól haladt, még a rendőrök is megnézték ha minden OK. Mikor majdnem felraktunk mindent eleredt az eső. Hála az Úrnak, hogy csak kb. 30 percet kellet kinlódni és sikerült kimenni. Este későn le is lett rakva a fa Tamásiba. Szerdán reggel édesapámmal nekiálltunk a fa hasításnak, Sárika sokat segített a hordásban, de Hanni is kivette a részét miután hazajött a suliból. Hála az Úrnak, hogy adott erőt és meg lett a nagy munka, a megfelelő időre. Itt egy kép a munkánk eredményéről: Este Imaóra majd Bizottsági gyűlés volt.

Hétfő

Ma reggel az irodába dolgozgattam délig. Délután Biharon voltam családot látogatni, majd IFI volt 7-től. Kint tartottuk a kertben és néztük, hogy szépen nő az új épület. Itt egy kép is róla: Este még két testvérrel beszélgettem el, majd imádkoztunk.

2007. szeptember 17., hétfő

Vasárnap

Reggel 9-től a szolgálattevőkkel találkoztunk Tamásiban, 10-től TINI óra, majd 11-től Igehírdetés és Úrvacsoraosztás. Gyors ebéd után egy családot látogattam meg, együtt beszélgettünk és imádkoztunk. 4-től Nyüveden voltam, 5-től Tamásiban - Iskolakezdési Ünnepély volt a gyülekezetben: többen mentek új iskolába - főleg Váradra, de van 3 elsőosztályosunk is. Este egy személyes lelkitanácsadásra is sor került.

2007. szeptember 15., szombat

Készülés + ....

Ma készültem a rám váró szolgálatokra és a technika is foglalkoztatott. A váradi Radio Vocea Evangheliei mostanában nem ment jól, pedig a HiFi elég jó, csak az antennával volt baj. Az interneten kaptam leírást YAGI antennákról és készítettem egyet magamnak, a központifűtéstől maradt rézcsővel. Van egy barátom itt a faluban akinek egy Fm rádió sem jön be - a háza elhelyezése miatt, és neki szeretnék egy működőképes antennát készíteni. Délután Biharon voltunk egy vállalkozás új telephelyénél, áldást kérni Istentől a munkájukra. A cégnél a legtöbb munkás a biahari gyülekezet tagja, a cég tulajdonosok is hívők, a nagyváradi gyülekezet tagjai - és rokoni szállak is fűznek hozzájuk. Délután tovább folytatódott az egész családban az Úr napjára való felkészülés.

2007. szeptember 14., péntek

Szomorú nap

Ma két temetésünk volt, Kügyön 13 órátőtól, Biharon 15-től, majd Nyüveden Bibliaóra du. 6-tól, este 8-tól Tamásiban Bibliaóra, majd testvéri óra. Elmondhatom Pállal "mindenre van erőm a Krisztusban aki engem megerőssít". Mára ennyi erő futotta a blogolásra.

2007. szeptember 13., csütörtök

Vegyes nap

Reggel az orvosnál voltunk Hanninak elvégezni a kötelező orvosi ellenőrzést. 10-től a testvérnőknek segítettem a nagytakarításban - ablak pucolás stb. Ebéd után az öcsémnek segítettem - mobilon tanácsadással a Linux instalálásában - és sikerült. Délután készültem a Bbliaórára majd este Biharon összejövetel.

2007. szeptember 12., szerda

Fél hét

Rohan könyörtelen az idő, mondja az egyik temetési ének - s igaza van; amúgy a héten még temetés is lesz Kügyön, meghalt egy idős testvérnő. Pénteken 1-től lesz a temetés. HÉTFŐn nagy takarítás volt, készültünk a kerületi missziós konferenciára, s égettem a szemetet is. Délután Biharon voltam a betegeknél Úrvacsorát osztani és családokat látogatni. KEDDen bejöttünk Váradra a dolgainkat rendezni, délután az öcsémnek voltam az IT szakértője és felújítottuk egy kicsit a számítógépét. SZERDÁn gyülés volt az ECCE HOMO alapítványnál a karácsonyi gyermek misszót megbeszélendő. Édesapámmal is elbeszélgettem - amire ritkán jut idő, lévén hogy mind a ketten szintre mindig rohanunk. Délután megyünk haza, este Imaóra és Közösségi lett volna, de helyette énekóra a temetésre készülve. Apropó temetés, Pénteken Biharon is temetés lesz 3-tól, meghalt egy idős paralizált testvérnő akinek hétfőn még Úrvacsorát adtam.

2007. szeptember 9., vasárnap

Hála Istennek

Vasárnap délben nyugodtan mondhatom: az Úr megsegített. A festés, a bútor összeszerelés, a bepakolás és tegnap késő este a takarítás is megvolt. Azért nem teszek még képet fel mert a mi hibánkon kívül a bútorhoz, nem hozták el a megrendelt foggantyúkat. Délelőtt Nyüveden voltam, ebéd után egy családlátogatás, este Tamásiban összejövetel. Közben a testvérnők kezdenek a missziókerületi konferenciára készülni, aminek mi itt Tamásiban adunk majd otthont.

2007. szeptember 5., szerda

Hát mégse ...

Sokmindnet nehezen kap meg az ember, s meg is kell harcoljon érte. Én sokszor hajlamos vagyok talán a lehetetlent is megpróbálni, ha nekem fontosnak tűnik a cél. Azt is tanulnom kell viszont, hogy mikor mondjak le - ez alázattal jár, ami számomra egy életre szóló harc. Több ok volt - amiket nem részletezek itt, ami végül azzal járt, hogy eldöntöttem nem megyek. Másnap reggel jön a telefon: temetés lesz Szerdán Biharon. Örültem, hogy idejében lemondtam ... Szóval ez úszott maradt a meló, nekifogtunk Hanni szobáját kifesteni ha már új bútor kerül bele. Hogy mikor lesz kész?.... jó lenne tudni ha az Úr megsegít lehet a héten és akkor lesz egy kép is róla. P.S. Borzási Istvánnak - amikor a nyári programunkat elterveztük azt se lehett tudni lesz -e egyáltalán HR pásztori hét? Ezért más programunk volt és az idén nem tudtunk személyesen részt venni - sajnálom. Ha az Úr megsegít legközelebb.

2007. szeptember 3., hétfő

2 gyors hét

A lupényi kirándultatás után két hét szabadság következik, egy kis megszakítással, egy néhány napot a Ruszka hegyekben töltöttünk, Péntek este értünk haza Tamásiba. Szombaton Tamásiban menyegző Gyuszi és Tünde öröm napja - amiben mi is részesültünk.
Vasárnap Biharon voltam, a délelőtti összejövetel után testvéri óra, az esti összejövetel után bizottsági - szóval nem volt idő unatkozni. Hétfőn indulok egy konferenciára, ha lejár a szabi akkor írok részletesen blogot.

2007. augusztus 26., vasárnap

A hét tovább

Csütörtökön a hegyek aljába másztunk csak fel, nagy volt a hőség és jó volt a Bibliaóra - az Utolsó Idők, ez a téma egész héten. Itt egy kép is:

Pénteken a Buta szoroshoz vezetett el ifj. Papp Feri - ez a szoros a Retyezát hegység egyik vége, na volt mit látni: Szombatra maradt a "maraton" az OBOROKA a maga kb. 10 km.-es hírtelen emelkedőjével. Itt az id. Papp Ferencz volt a vezető - nehéz volt, de megérte. Íme a csúcs:

és a hegy is:

Vasárnap a gyülekezetben voltunk, jó volt "haza jönni", délelőtt Úrvacsoraosztás, délután a fiatalokkal is szolgáltunk.

Hétfőn leutaztunk Déváig ahol megnéztük a vár romokat, majd
a fiatalok haza mentek busszal.

2007. augusztus 23., csütörtök

Gyűjtő tó

Szerdán a Campul lui Neagi gyűjtőtónál voltunk és egy régi bánya felett keletkezett tóban fürödtünk - már aki, a többiek sütkéreztek. Itt 5-6 fokkal hűvüsebb van mint Erdély többi részében. ahol a meteorológusok kihirdették a kánikulát.

2007. augusztus 21., kedd

Lupény + Straja

Hétfőn nagy útra indultunk Erdély déli részébe: Lupényba. Busszal és vonattal a fiatalok mi a család kocsival. Délután 5-re érkeztünk, nagy fáradtan. Kedden felmentünk a Straja üdülőre, szép hely:
Most holt fáradt vagyok kb. 15 km. gyaloglás után.

2007. augusztus 19., vasárnap

Hétvége

Szombaton menyegzőbe voltunk Perecsenybe (képet majd teszek ha kapok), a bihari gyülekezettel együtt örültünk - bár elment Móni a gyülekezetünkből ez nem öröm. Vasárnapra értünk haza, de az Úr adott erőt a szolgálatokhoz, de. Úrvacsora osztás tamásiban, este pedig igehírdetés. 

2007. augusztus 17., péntek

Csütörtök - Péntek

Csütörtökön a bútoron dolgoztunk Sárikával. Kész lett Johanna íróaszatala és a polcok is, de még hátra van az ajtók és a fiókok felszerelése - vagyis a babrásabb része. Most leálltunk a melóval mert a hétvégi szolgálatokra készülök, zsúfolt napok következnek. Kiteszek egyképet még a bihari munkáról, a héten a testvérek beöntötték az emelet betonalapját.

Szerda - Nyíregyháza

Szerdán Sárika elsőunokatestvérét Eunit látogattuk meg Nyíregyházán, a férje - Tóth Zoltán a heli gyülekezet lelkipásztora. Három gyermek van a családjukban: két fiu és egy leány. Jó volt a családi együttlét a beszélgetés. Elintéztünk még egy két dolgot és éjfélre itthon is voltunk.

2007. augusztus 14., kedd

Váradi nap

Ma bementünk Váradra: orvosnál is voltam, már több ideje dagad a fülem cimpája és fáj is, felírt valami gyógyszert. Bevásároltunk és rendezgettük a dolgainkat, mire hazaértünk lett 5 óra is. Gyors ebéd után telefonálgatás egy kirándulás szervezése érdekében, majd egy lelkitanácsadói beszélgetés ami Vasárnapról lett mára átütemezve. Sárika meg van hűlve - nekem is csepeg az orrom így este pihengélünk inkább - én meg a blog írást pótolgattam.

Media Center

Nos Hétfőn megint bútoros nap volt, ma a HiFi, a DVD lejátszó, a monitor és a CD/DVD-k számára készítettük el az általunk Media Center elnevezésű bútor darabot. Elég jól sikerült ahhoz képest, hogy saját tervezésű és ez az első példány.

Vasárnap

Vasárnap délelőtt Úrvacsoraosztás Nyüveden, ebéd után egy lelkitanácsadási személyes beszélgetés formájában. Délután Igehírdetés majd bizottsági gyűlés.

Szombaton: közmunka

Szombaton nagy munkában voltunk tamásiban, kerítést öntöttünk a régi helyére és járdákat a lelkipásztori lakás és a garázs körül, itt egy kép is: majdnem este lett mire befejeztük.

2007. augusztus 10., péntek

Bútor ...

Nos egy ideje csend volt a blog írás területén, ami azzal magyarázható, hogy dolgoztam a bútorokon. A kamara polcok már készen vannak:a többi is készül.

2007. augusztus 8., szerda

Bútor I

Reggel nekifogtam a bútor készítésnek, én vasaltam a Kantot Sárika vágta, majd az illesztő lyukakat furtam. Ez volt a mai fárasztó napom. Délután 6-tól IFI, este Imaóra tamásiban.

2007. augusztus 7., kedd

Bútor

Már egy ideje dolgozom rajta, hogy Hanninak egy íróasztalt és irodabútort készítsek, inkább csak tervezgettem és számolgattam - ezért nem jelent meg eddig a blogomon. De az éjjel sikerült a tervezést befejezni és ma Váradon leadtuk a rendelést is - így lesz munka az elkövetkező időre. Reméljük megszépül az előszoba és a kamara is, mert ha már dolgozok Hanninak akkor elkészítek több mindent ami a házhoz kell. Délután M.Robi hazaszállította a felvágott bútor darabokkat és nekiálltunk dolgozni.

2007. augusztus 6., hétfő

NAGY takarítás

Míg mi tegnap Biharon voltunk, tamásiba beszélgettek a testvérek és ma nekiláttak a munkának is. Lebontottuk a régi tégla kerítést és takarítottuk az udvart (hordtuk a földet és a homokot), a középső gyerek csoport is segített,


a testvérnők addig a redőnyt festették,
az egyik idősebb testvérnő is munkát kért és kapott.
Délután Biharon a betegeket látogattam meg, majd IFI.

Az Úr napja

Délelőtt Bibliaóra és Úrvacsoraosztás Biharon, ebéd után meglátogattuk a kovácsi gyülekezetet (ott is Úrvacsora osztás volt). Délután több önkéntes szolgálat után igehírdetés. Este gey családott látogattunk meg, beszélgettünk és imádkoztunk.

2007. augusztus 4., szombat

Vegyes nap II

Ma a reggeli és a családi áhitat után egy szomszéd testvérnek hoztam rendbe a gépét, kapott egy új Windowst - lett egy mini hálózata is. Ebéd után az udvart takarítottuk és el lett hordva a föld nagyobb része is. Este csendesség és készülés a holnapi szolgálatokra.

2007. augusztus 3., péntek

Vegyes nap

Ma sok apró dolog összejött, kis takarítás, kis kert rendezgetés. Ezek mellett egy hosszabb lelkigondozási on-line beszélgetés is volt. Dél körül a testvérnők nekifogtak a redőny festésnek - én is besegítettem, itt egy kép is róla.
Este Bibliaóra Nyüveden, majd Tamásiban.

2007. augusztus 2., csütörtök

Házimeló +

Hát mivel mostanában nem volt idő a ház körüli dolgokra, ma ezeket is rendezgettük. Voltunk vízért (közben a kocsit is lemostam), a levágott redőny elemeket elvittük festeni (lesz redőny is a meleg ellen). Délben jöttek többen is a földet elhordani az akna mellől - ott is segítettem. Délután Biharon imaóra.

2007. augusztus 1., szerda

Falusi élet

Az elmúlt két napban édesapámat látogattuk meg FALUN. Azért a nagybetü mert mi bár paptamásiban lakunk (ami végül is falu) de itt van melegvíz, (persze hideg is - klóros akárcsak a városi), szenyvíz elvezetés, központi fűtés, szeméthordás, szélessávú internet (bár az sokszor elég keskeny :(. Hát ott romantikus az élet ... de jó volt segíteni és együtt lenni egy kicsit - amúgy nagy szeretettel fogadtak. Szerda estére itthon voltunk Imaóra és Közösségi alkalom is volt.

2007. július 30., hétfő

Hétfő

Ma délelőtt inkább pihenés volt. Délután Biharon családlátogatás, majd IFI óra (a reklámokról beszélgettünk). Imameghallgatás volt a bihari fiataloknak a mai eső, mert már 2 hete imádkoztak érte (több kőműves segédmunkás van közöttük)

Ünnepnap

Vasárnap ünnep volt. Délelőtt gyerekbemutatás: M. Evelin - eljöttek többen a rokonságból is, a pici jól viselkedett, csak kiesett a cumija épp amikor a gyülekezetnek mutattam be és elkezdte a sírást (így megtudták a testvérek, hogy hangja is van neko :) ). Délután előbb Kovácsiban majd, Biharon Aratási ünnepély, lett hozzá aratási meleg is. Este egy beteglátogatás és egy családlátogatás zárta a sort. Köszönöm istennek az erőt amit ma adott.

Hétvége

Egy hosszú és zsúfolt hétvégénk volt (ez onnan is látszik, hogy csak most írom a bejegyzést). Pénteken csendesebben indult a nap és készültem a hétvégi szolgálatokra. Este Bibliaóra Nyüveden és Tamásiban. Szombaton bementünk Váradra és Johanna kiugrálta magát a gyerekvárosba. Átöltöztünk és kezdődött is a menyegző, a vacsi 11 után lett kész, így későn értünk haza.

2007. július 26., csütörtök

Akna és munka

Ma délelőtt kivettük az akna zsaluzását és lefedtük deszkával a tetejét. Majd olajat cseréltem, már rég esedékes lett volna, de vártam hogy ezzel a munkával avassam fel a szerelő aknát. Délután készültem és olvasgattam, majd este Imaóra Biharon (az 1 Kor 13 most a sorozat, a szeretetről.)

2007. július 25., szerda

Barnabások

Két napig nem volt blog írás, mert Mihaályfalván voltunk a Barnabás lelkipásztori közösség találkozóján. Jó alkalom volt, flexibilis amerikai tanítókkal és jó közösséggel (volt, hogy a kezdés csúszott, de még több is volt mint az akadémiai negyedóra). Az ellátás is jó volt, a kaja finom, csak kényelmetlenek az ottani padok, majd jobb lesz az új gyülekezetben amit az idén szeretnének tető alá tenni. A lelki vezetés volt a téma, sok jó beszélgetés alakult ki. Bátorítottak a felpördült világunkban ELCSENDESEDNI, hogy megértsük Isten vezetését és, hogy erőt nyerjünk a szolgálathoz.

2007. július 23., hétfő

Nyüvedi Vasárnap

Nyüveden voltunk ma d.e. Úrvacsoraosztás, d.u. pedig Bodor tv. jött és a tamási énekkar és együtt Aratási Ünnepélyt tartottunk. Este Bodor testvér maradt tamásiba is szolgálni. Hétfőn egy kis pihenés és beton locsolás, du. IFI és NŐI kör Biharon.

2007. július 21., szombat

Kőművesség

Ma reggel korán 6-8-ig (a nagy hőség miatt) az oszlopok kerültek sorba az öntési folyamatban, így a földszint kész - következik majd az emelet, itt egy kép a falakról

- ez még a múlt héten készült. Tamásiban pedig sikerült beönteni a szerelő aknát (már ideje is volt),- itt egy kép,

délután készülés a holnapi szolgálatokra.

2007. július 19., csütörtök

Linux + hőség

Ma Linuxot telepítettem a Jocó gépére, egy román fejlesztést próbálgattunk - nekem tetszik: KIWI. Lejátsza az MP3-t, Divx-t, írja és olvassa az NTFS particiót - szóval tud sokmindent ami elősegíti a windowsról áttérőket. Délután készültem, az irodám rendeztem este Bibliaóra Biharon.

2007. július 18., szerda

Falazás

Ma a nagy melegben (pedig reggel idejében nekikezdtünk) sikerült az akna két végénél levő falat felrakni és nagyából beállítani a zsaluzást is. Így már egy más napra csak a beöntés marad, sok maradék és hulladék anyagból lesz egy hasznos helyiség. Ilyen nagy melegben megteszi hűvös pincének is (talán hálószoba is lehetne). Este iamaóra és közösségi alkalom.

2007. július 17., kedd

Vasalás

Ma az Úr kegyelméből és Feri testvér segítségével (Jocó is rengeteget segített) az autószerelő akna elkészítésén fáradtunk. Összeraktuk a két oldalának a vasalását, majd helyükre pakoltuk. Elkészült a fenti keret is amibe a léceket rakjuk majd. Ha az Úr megsegít akkor holnap a két végét fel falazzuk és mindent előkészítünk az öntéshez. A dél melegében meglátogattuk Elekes testvért és a tamásiak nyári táborozását igyekeztünk egyeztetni és megszervezni.

2007. július 16., hétfő

Háztartási gépeszerelés

A mai napot a fenti cím jellemezte leginkább. Délelőtt a mosógépet kellet megjavítanom, mert folyt a víz belőle ha nem kellet is - sajna új tömítő gyűrüt kell venni nemsoká. Majd a vasalót kellett megjavítani, kiégett benne a biztosíték, de beletört egy csavar (mert hát a gőz a hideg vasra lecsapódva rozsdásít) szóval volt munka elég. Délután IFI Biharon, egy két családnál villámlátogatás, apró - cseprő dolgok rendezése végett.

Aratási ünnepély

Nagy hőség volt ma - igazi aratási idő, délelőtt Úrvacsora osztás, délben egy családot látogattunk meg, délután volt az Aratási ünnepély. Sokan eljöttek a környékről, a faluból is voltak - szép alkalom volt. Az összejövetel után a fiatalokkal megbeszéltük a nyári táborozás nagyobb részleteit, majd egy baráti beszélgetésre is sor került. Az Úr áldja meg az elhangzott igéket és beszélgetéseket.

2007. július 14., szombat

Párhuzamos munka

Ma az irodában dolgoztam párhuzamosan, a gépemet igyekeztem életre kelteni (mint látszik valamennyire sikerült) közben a dolgaim rendeztem, és készültem a holnapi napra. Rövíd a bejegyzés de sok mindent takar :).

2007. július 13., péntek

Még mindig rohanás

Ma reggel leállt a windows-om, ez nem újkeletű probléma, jár így mindenki (némelyek nállam sokszok gyakrabban), és kezdek örülni, hogy van Linux-om is. Így ki tudok mindent menteni DVD-re és utánna visszateszem megint az ablakos OS-t. Ma megjártuk Váradot is a család ügyeit rendezgetve, délután Bibliaóra Nyüveden, Tamásiba is, ezt követően pedig testvéri óra.

2007. július 12., csütörtök

Zsúfolt napok

Kedd reggel a nagyváradi misszió kerület lelkipásztorainak volt találkozója, jó légkörben elbeszélgettünk és imádkoztunk egymásért. Délután anyósommat vittem el a buszhoz, majd Váradon bevásárlás miegyébb ... Szerdán az autó villamossági részét javítottam, majd készültem és kezdődött is az Imaóra, majd bizottsági. Csütörtökön az öcsémmel voltunk vízért és a szülinapomra kapott HI-FI berendezést állítottuk be, aminek örülök én és a család is, hogy mostmár megy a nagyváradi Radio Vocea Evangheliei. Délután további készülés majd Biharon Imaóra.

Hosszú és szép hétvége

Az Úr megsegített és különösebb probléma nélkül d.u.-ra az osztrák határ mellé érkeztünk. Jó volt a találkozás és kedves a fogadtatás. Szombat reggelre teljes lett a nagy család és még nagyobb lett az öröm. Délután szabadidő, nekünk felnőtteknek beszélgetés, a gyerekeknek fürdés és rohangálás. Vasárnap a gyülibe voltunk, egy dicsőítő csoportos modern hangulatú közösség - többen hiányoztak a szabis időszak miatt. Délután kezdett oszlani a csapat, mi még a központban sétáltunk.
Hétfő reggel indultunk haza és minden különösebb nélkül este 11-re megjöttünk.

Hanni egyik vágya teljesül itt, hogy játszodjon egy széna boglyán.
A meleg nagy volt és elmélkedtünk milyen jó volna egy légkondis modern autó.

Szerda - Csütörtök

Ez a két nap a készülés jegyében telt el. Beállítottuk a kocsi egyik kerekének a futószögét, kicseréltünk egy lengés csillapítót és más apróságot. Este Imaóra és Közösségi alkalom Tamásiban. Csütörtökön siettünk rendezni a dolgainkat Váradon, megjöttek apósomék is Hunyadról, majd szigeteltünk egy két megmaradt rést az autón, kicseréltük a hátsó kerekeket. Így készen lettünk nagyából a nagy útra, Evódiát (a feleségem legkisebb hugát) megyünk meglátogatni M.o.-ra annak is a túlsó végére. Este Bibliaóra Biharon, majd megbeszélés az építkezésről és anyagi ügyek intézése.

2007. július 3., kedd

Hétfő - Kedd

Hétfőn délelőtt a szennyvíz levezető rendszert szereltük össze Biharon a gyülekezet vezetővel (mondtam neki, hogy most bepótoljuk azt, hogy gyerek korunkba nem legóztunk, ez érdekesebb és hasznosabb foglalkozás is volt, amúgy a gumis tömítésű részek összerakása tényleg egyszerű).

Délután a betegeknél Úrvacsoraosztás, este pedig IFI. A szívünkbe hála volt, mert az idén minden fiatalnak sikerült átmenni az országos felmérő vizsgán – most az érettségizőkért imádkozunk. Kedden délelőtt elmentünk vízért és a ház körül tettünk vettünk (meg a blogot írtam és szerkesztettem), délutánra maradt egy újszülött és egy beteg tv.-nő meglátogatása

Vasárnap

Délelőtt Úrvacsoraosztás Biharon, ebéd után a család útjai elváltak kettőbe. Én kovácsiba mentem (ma elég kevesen voltak, többen elutaztak) a feleségem és Hanni elmentek a bihari énekkarral misszióba. A délutáni alkalom után bizottsági órát tartottunk, szükséges volt, mert rég nem beszélgettünk csak dolgoztunk. Kiértékeltük az eddigi haladást, megbeszéltük az észrevételeket és a jövőt tárgyaltuk. Ezek után imádkoztunk a gyülekezetünkért. Este 11 fele ismét együtt a család, igaz már csak az alvás kötött össze.

2007. július 1., vasárnap

VÉGE

Szombat reggelre befejeztük a kocsi összeszerelését, az Úr segítségével (igaz erőltetett menetbe dolgoztunk), délutánra tamásiba voltunk és kezdődött a pakolás készülés stb. Azon gondolkoztam, hogy egy nagyából láthatatlan munkát végeztünk (de nagyon szükségeset), hisz a rozsda eddig se látszott - alólról és belülről rágcsálta a kocsit - de ott volt, és ha nem takarítottuk volna le egyszer sok rosszat végzett volna. Ilyen sokszor a bűn is - alig látszik, de egyszer tönkre tesz.



2007. június 28., csütörtök

VAS közösség

Ma allegórizáló kedvem van, a vasról és a hívő életről. Ma kitakarítottuk a kocsi belsejét és le is szigeteltük. Innen az allegória, hogy a hívő ember is lehet olyan kemény és kitartó mint a vas, de ha nincs közösségben a testvéreivel meg az Úrral (mint a báldog a festékkel és a szigetelővel), úgy jár mint a vas (megrozsdázik és elpusztul). Mára csak ennyi a prédikáció mert fáradt vagyok. és holnap rengeteg munka lesz, mindent visszaszerelni a kocsira. Újabb bejegyzés kb. Szombat este tamásiból.

2007. június 27., szerda

4 keréken

Ma az Úr különösen megáldott, reggel attól féltem, hogy nem sikerül ma 4 kerékre állítani a kocsit - de meglett (én aggodalmaskodó). A délelőtti felhős (amúgy kellemes) időben befejeztük a takarítást, délre le lett szigetelve 1x, du.-ra 2x, estére még a végső festék is megszáradt olyan jól sütött a nap. Így 4 keréken majd holnap folyatatjuk a belső munkát.

2007. június 26., kedd

Még 1x

Hétfőn befejeztük az egyik oldal szigetelését és festését és felszereltünk egy két előkészített elemet. Délután átforgattuk a kocsit a másik oldalára, ott tovább vixoltuk. Kedden takarítottuk, majd hegesztettük, este majd szigetelés, festés ... apósom viccesen azt mondja, ennek soha nem lesz vége ...

Vasárnap

Ma a találokozások és emlékek napja volt. Délelőtt Vajdahunyadon szolgáltam, szép számban jelen voltak a testvérek, érdekes volt visszatérni vendégnénk oda ahol évekig voltam otthon :). Johanna végig járta az udvart és nem jött, hogy felismerje: idegennek tűnt. Délután Dévára látogattunk el, kedvesen fogadtak a testvérek és sok örömmel. Egy fiatal család elköltözik a gyülekezetből, a világ tulsó végére, velük is elbeszélgettünk. Jól fogott a pihenés és a találkozás a testvérekkel.

2007. június 24., vasárnap

Festegetés

Szombaton hitpróbáló idő volt: mire nekifogtunk volna a munkának nagy eső. A családi reggeli és a közös áhítat után megint eső. Végül elállt, mire ezt-azt előkészítettünk a garázsba. Az Úr segítségével estére befejeztük a felfordított rész 80%-ának a szigetelését.

2007. június 22., péntek

Haladás

Az éjjel nagy eső volt, apósomék idejében észrevették, hogy készülődik és így sikerült (igaz 2x bőrig ázva) idejében vízhatlan anyaggal leteríteni a felfordított kocsit. Ami le volt takarítva, az mind le lett még az este festve, így nem esett semminek baja. Hogy haladunk ... az onnan látszik, hogy ma délelőtt a hegesztő 4 órát melózott, hogy helyre hozza azt amit mi kikapartunk. Délután a hőség miatt pihenő szünet, majd délután 6-tól gyüli, este már nem folytattuk, elég volt egy napra.