2007. november 29., csütörtök

Munka ...

KEDDEN reggeli és családi áhítat után következett a fahordás. Má rég szerettem volna behordani a fát, mert egész nyáron fel volt hasogatva és meg is száradt rendesen, de most ősszel annyi eső esett, hogy eddig nem sikerült. Ebéd után Johanna is segített és akkor haladtunk a legjobban, amikor mind a hárman dolgoztunk, kora délutánra be is hordtunk egy fél kamion fát - a másik felét majd máskor. Este megint vízet vezettem, ezúttal a szennyvíz elvezetését oldottam meg a multkori családnál, mostmár folyik az ivóvíz és lehet mosogatni is, mert lefolyik a szennyvíz. SZERDÁN gázos nap volt, Margittára mentünk egy bizottsági taggal ügyintézésre. A gyülekezet gáz hálózatát kell bővítsük, mivel építkeztünk és a fűtés kész, most a papíroknak is utánna jártunk. Leadtuk a kérvényt a lelkipásztori lakás témájában is, ahol még ezután fogják az utcai csatlakozást elvégezni. Rovíd a beszámoljó de ráment egy fél nap. Déltán készültem, majd Imaóra és Énekóra következett. CSÜTÖRTÖKÖN bementem Váradra a megyei tanácsnál aláírtam a támogatási szerződést - kapunk egy kis támogatást az építkezéshez. Ebéd után összeraktam egy FM antennát, amivel megörvendeztettem a gazdát, mert eddig nem fogott semmit a rádiója, most meg megy szépen a Radio Vocea Evangheliei.

2007. november 27., kedd

TELEK

A hétvégén M.o.-on voltunk a TELEK-en, és ez olyan telek amit nem lehet megvenni, de azért jó dolgokat lehet rá építeni - csak házat nem. Van aki tudja mi is ez, Tiszántúli és Erdélyi Lelkipásztorork Evangélizációs Közössége, Péntek reggel Berettyóújfaluban kezdődött 10-kor imaórával - egy picit később, mert ki kávét, ki teát iszogatott előbb. A délelőtti előadás, és az egész hétvége témája: Lelkipásztor a mérlegen. Budai Lajosnak volt egy jó előadása, majd szabad beszélgetés következett a kb. 60 résztvevővel. Ebéd után az eddigi TELEK konferenciákat próbáltuk kiértékelni, sok idő nem volt rá, de úgy tűnt mindenki örült az eddigi alkalmaknak és voltak javító elképzelések is. Este a Nyíregyházi gyülekezetben szolgáltam, hitmélyítő témával MEGBOCSÁTÁS és BOCSÁNAT KÉRÉS.

SZOMBATON Nagydoboson találkozott a Szabolcsi és főleg a Bihari lelkipásztori kar, kb 30 személy. Délelőtt engem kértek meg, egy előadásra, a vázlatát beteszem ide:


Lelkipásztori szolgálatunk a mérlegen, 2 Tim 4:1-4

Bev. Kik kell értékelnünk szolgálatunkat három területen

I. Motiváció: Felkészíteni másokat az ítéletre (1v.)
hisz Jézus ítélni fog
- élőket és holtakat
- az Ő eljövetelekor
- az Ő országában

II. Módszer: Helyes Igehasználat (2v.)
- pódium
- útjelző tábla
- kalapács
- ösztöke

III. Bölcs időkihasználás
siess, mert olyan idők jönnek amikor
- nem kell az egészséges beszéd
- saját tanítókat keresnek
- igazság helyett mondákra hallgatnak

Jó hangulatú beszélgetés következett, majd ebéd, és még mindig beszélgetés. Ritkán voltam ilyen őszinte alkalmakon, jó hatással volt a nyitás mind két félre. Este ismét Nyíregyházán szolgáltam, a téma: A hívő embernek rendezett kapcsolatai kell legyenek embertársaival. Jó alkalmak voltak a hitmélyítők, amiket tartalmas imádságok követtek, az Úr adjon békét és áldást a testvéreknek. Vasárnap reggel is együtt volt a gyülekezet, szép alkalom volt. Délután Nagyvarsányban volt a záró Istentisztelet, Veress Efraim prédikált, részletesebb infót és prédikáció vázlatot találsz itt.

HÉTFŐN indultunk haza, bevásárlás stb. volt a programon, Várad fele jöttünk és édesanyámékhoz is betértünk egy rövid vacsira.

2007. november 22., csütörtök

Rohanás

Szerdán itthon voltam, gyújtóst aprítottam és egy kevés fát is vágtam, majd az irodába húzódtam - melegedni. Délután készültem az esti imaórára és a többi hétvégi alkalomra. Este Imaóra és közösségi, jó volt hallgatni a testvérek imáit és gyakorolni a közösséget is. Csütörtökön bementünk Váradra rendezni a dolgainkat, közben megálltunk Biharon is. Az úton észrevettem, hogy nem jól megy az autó. A bihari szervízbenv nem volt áram, az udvaron felemelték az autót és megmondta a mester, hogy az első fék gumitömítése kikopott és ezért néha szorít a fék. Megvettem az alkatrészeket és Váradon sikerült beszereltetni őket - s átfésülni az autó elejét is. Hát lesz még javítani való rajta. Délutánra jöttünk haza, ebéd tűz rakás, készülés az esti szolgálatokra és indulhatok is Biharra.

2007. november 21., szerda

Közösségi napok

Hétfőn az irodámban ültem, imádkoztam és elmélkedtem. Délután készültem az IFI-re, majd egyet s mást rendeztem Biharon. Rövíd a bejegyzés, de jó volt az elcsendesedés - kellenek az ilyen napok. Kedden egy néhány lelkipásztor testvéremmel volt találkozó nállunk, sajnos többen nem jöttek el. Közös ebéddel és imádsággal zárult az alkalom. Délután elmentem egy fiatal családhoz a gyüliből és bevezettem a vizet nekik a fürdőszobába és a konyhába. A csapokat felszereltem - szóval a víz folyik, a többi melót elvégzi a házigazda.

2007. november 18., vasárnap

Az Úr napja

Reggel idejében keltem és tüzet raktam, közben elbeszélgettem a gyülekezet gondnokával is - ő meg a gyülibe tüzelt. Az összejövetel előtt a szolgálattevőkkel beszélgettünk az előttünk álló dolgokról és a beosztásról. Imaóra után Igehírdetés, majd Úrvacsora osztás következett. Ebéd közben elbeszélgettem on-line, egy ausztráliába költözött jó barátommal. Nálluk este volt és jön a nyár, épp fordított nálluk a világ, de azért ők elég jól elhelyezkedtek és nem állnak fejjel lefelé. Jó volt hallani róluk, remélem nemsoká lesz blogjuk és akkor többet megtudok róluk. Az én blogomnak is, azért a KÖZÖSSÉG a célja, mert jó tudni egymásról és imádkozni egymásért. Bár egyre több kommunikációs eszköz áll a rendelkezésünkre, mégis egyre jobban el vagyunk idegenűlve egymástól, ez NINCSEN ÍGY JÓL. Ebéd után két családot látogattunk meg a gyülekezet vezető testvérrel, aktuális kérdéseket beszéltünk meg és imádkoztunk. A gyülekezetben jó volt délután az együttlét, és imádkozom, hogy Isten odahaza is folytassa a munkát. Nem elég, csak jó Vasárnapi igahallgatónak lenni.

Rövíd nap

Nem tudom más, hogy van vele, de nekem a szombat mindig nagyon rövíd napnak tűnik. Igaz, ma nem keltünk hajnaban, de kifutottam az időből. Reggeli áhítat után következett a kazán takarítás, tűz rakás, majd bejött egy beszélgeté két gyülekezeti vezetővel is. Utánna hoztunk savanyú vizet - ez itt a reklám helye! Még vágtunk egy kis fát, mert a leányom hordta ügyesen a balta alá a vágnivalót. Még egy kis szerelés munka is volt a ház körül. Ebéd után készültem majd jött az IFI, jó alkalmunk volt - bár elég kevesen imádkoztak ma. Az IFI után tovább készülés és el is telt a nap.

2007. november 16., péntek

Ilyen s olyan

Ma idehaza voltam, reggelibe tüzet raktam, majd a kocsit javítgattam. A sok gödrös úton kilazult a csomagtartó zár egy anya csavarja. Hála az Úrnak sikerült után gyártatni, mert nem lehet kapni 10-es csavart 1,25-ös ritka menettel. Most hogy megvoltak a csavarok a munka már ment könnyebben. Mostmár záródik rendesen az ajtó. Ilyen sáros időben az autó is piszkos és ráfért egy kis külső pucolás is - a belső holnapra marad. Készültem az esti szolgálatokra, majd meglátogattam egy családot is. Este Bibliaóra Nyüveden és Tamásiban, majd testvéri óránk is volt.

Szülinap

Tegnap ünnepeltük édesapám szülinapját, ja nem egész nap - hanem délelőtt az irodában dolgozgattam, majd berohatunk Váradra. Édesapámmal elbeszélgettünk és volt egy ünnepi közös ebéd - az öcsém hiányzott, mert ő melózott. Délután elmentünk bevásárolni a Reaálba, majd vettem a bihari gyülinek egy 21"-es monitort, DVD lejátszónk már van és lehet IFI órán mostmár film klubbot tartani - nem kell mindig valaki számítógépét hurcigálni, mint ahogy azt eddig tettük. Este Bibliaóra volt Biharon, majd az énekóra alatt egy kis beszélgetésre is sor került. Este jó meleggel várt a ház, mert a feleségem ötlete nyomán, begyújtottam amikor elindultunk.

2007. november 15., csütörtök

Még egy nap

Ma reggel egy picit sikerült jobban kipihenjem magam, úgy éreztem rám is fért - még nem jöttem helyre egészen a megfázásból. Délelőtt az irodában ücsörögtem, több on-line megbeszélésem volt - mostanában ritkán voltam a messengeren és már hiányoztak a barátaim. Olvasgattam is, tüzet raktam és készültem az esti szolgálatokra. Este imaóra, majd egy hosszabb lelkigondozói beszélgetés, utánna még a gyülekezet vezetővel beszélgettem és tervezgettünk. Este szomoruságomra nem ment a net, illetve akadozott mert Diószeg fele nagyon felhő volt az ég - erre csak reggel jöttem rá mikor láttam, hogy esik az eső. Nos nem igazán a net szomorított, hanem az, hogy be kellene már rég rodjam a tüzifám - ami a nyáron nagyszerűen kiszáradt, most meg nedvesedik, és nem kapok egy olyan száraz időszakot, hogy megszáradva hordjam be. Van bent is elég, amúgy de bent kellene legyen már az egész.

2007. november 13., kedd

vége fele

Hétfőn Biharon voltam szerelni, most a gázt kötöttem be és elindítottam a fűtést - a víz próba után, ez a tűz próba. Leszigeteltem a kémény csövet és szellőztettem a fűtőtesteket. Mindegyik melegszik - szóval úgy néz ki minden OK. Délután Női kör és IFI Biharon, majd elbeszélgettem személyesen egy-két fiatallal, s kész is volt a nap. Kedden a fűtés csöveket takarítottam és szigeteltem őket szivacs burkolóval. Így mostmár lehet vakolni a termeket, és van állandó meleg is.

2007. november 11., vasárnap

Rohanó napok

Szombaton koradélutánig Biharon dolgoztam, sikerült felszereljem azokat a fűtőtesteket amelyek elő voltak készítve. Még maradt kettő, de azt csak akkor tudom majd feltenni, ha le lesz vakolva a fenti új kisteremben legalább a fűtőtestek helye. Most a vízpróba van, úgy néz ki nem folyik sehol a víz, ha minden OK, akkor beindítom a fűtést és leszigetelem a csöveket, ezután lehet: vakolni, csempézni ... lessz még mit melózni. Ebéd után készültem az IFI-re majd egy jó alkalmunk volt együtt. Este tovább készültem a Vasárnapi szolgálatokra. Vasárnap reggel Nyüvedre mentem - a teológus testvér, aki hozzánk van beosztva, nem tudott most eljönni, mert beteg. Nyüveden: Imaóra, Igehírdetés, Úrvacsoraosztás. Az ebéddel siettünk, pedig itt volt édesapám is, mert kellet igyekezzünk Biharra. A Varga Dániel édesapámnak második unokatestvére volt, együtt mentünk a temetésre, szép számban összegyűlt a család és a gyülekezet. Igyekeztem evangélizáló jelleggel is szólni, mert sok meg nem tért volt jelen. A fagyos temető után egy kicsit felmelegedtünk, majd következett az esti összejövetel Tamásiban, ahol egy néhány váradi vendégünk is volt.

2007. november 9., péntek

Vegyes napok 2

Csütörtök délelőtt az irodában dolgozgattam, délután Váradon redneztük a dolgainkat és Hannit vittük szavaló versenyre - elég ügyes volt, bár még kell tanulni. Este Bibliaóra, Énekóra és Bizottsági gyűlés Biharon (nem unatkoztunk ma sem, és engem egyre jobba gyötör a hűlés). Péntek kora délutánig Biharon dolgoztam a központi fűtésen, kb. még 2-3 napi munkám van hátra - s elkelne a fűtés mert lehűlt az idő is, na meg én is. Este Bibliaóra Nyüveden, Tamásiban, majd bizottsági. Meghalt Varga Dániel, a bihari gyülekezetnek volt tagja - tragikus autóbaleset és több heti korházi ápolás után hagyta el a földön élők társaságát, temetése valószínűleg Vasárnap.

2007. november 7., szerda

Vegyes napok

Kedden délelőtt Biharon voltam Sárikával meglátogattuk a betegeket és Úrvacsorát osztottam, jó alkalmaink és beszélgetéseink voltak. Ebéd után az irodában dolgoztam, majd egy szomszédnál cíneztem egy keveset, fát is hasogattam stb. Szerdán Biharra mentem a gyülihez dolgozni, egy fűtőtestet nagyából felszereltem. Ebéd után készültem az esti alkalomra, Imaóra majd közösségi.

2007. november 5., hétfő

Iroda

Ma az irodámban dolgozgattam, és a többek között egy cikket írtam. Beteszem ide, érdekelne ha van valami észrevételetek. Este még egy gyűlés is bejött, Sárika pedig a női imanapot szervezte Biharon.


Számítógép használat

Először is milyen gép: desktop vagy laptop? Vagyis asztali számítógép, vagy hordozható? Felmerülhet a kérdés, hogy miért laptop… mert évekig ez elit kütyünek számított. A válasz, miért ne? Hisz az átlag laptopok mára, nem sokkal kisebb teljesítményűek mit asztali társaik, és az átlag felhasználó számára eléget tudnak. Elterjedésükkel az áruk csökkent, így egyre inkább hozzáférhetőek. Ezen kívül előnyt jelent a mobilitásuk: ott használhatod ahol szükséged van rá, egy másik előnye, hogy kevés helyet foglal egy pl. amúgy is zsúfolt lakásban. Van azonban a desktop-oknak is előnyük, egy másodkézből származó gép jóval olcsóbb és idővel könnyen lehet felújítani, cserélgetni az egyes alkatrészeit. A laptopok viszont problémát jelentenek a tartósság szempontjából is, valamint ezek esetében használt gépről nem kellene gondolkozni, mert fogalmad sincs mit veszel. Ha egy desktop billentyűzetet megitatsz 1 csésze kávéval az kb. 20 Ron-ba kerül, egy laptop esetén nagyságrendekkel többe . A mechanikus részek nem szeretik a hordozhatóság nyújtotta rázódásokat, és hamarabb romlanak, de ezen kívül a működését biztosító elemek korlátozott élettartamát is figyelembe kell venni (laptop elem nélkül, rosszabb egy desktopnál). Hátránynak számít még a drágább alkatrészár és a korlátozott javíthatóság is. Külön taglalást érdemelne az adat biztonság, hisz a profik is megjárták: az FBI elveszített több laptopot, amelyek titkos információkat tartalmaztak. És hogy mikor milyen gépet vegyél, ahhoz azt is tudnod kell, mennyire tudod majd kihasználni? A számítógép az egyik legveszteségesebb befektetés, ezért feltétlenül figyelembe kell venni, hogy egy jobb gép hasznosabbá teszi-e a szolgálatodat ? És nem csak földi szempontokból, hanem Isten előtt is. A számítógép azonban nem csak alkatrészekből áll (HARDWARE), hanem olyan programokból is (SOFTWARE) amelyek biztosítják az előzők hasznos működését. Az is kérdés, melyik a jó operációs rendszer, hol találok biztonságos és gyors alkalmazásokat? Országunkban a felhasználok nagytöbbsége másodkézből… való Windowst használ operációs rendszerként (továbbiakban OS) és a barátoktól összemásolt programokkal dolgozgat. Több mint egy éve ismerkedek egy más OS-el javasolom és ajánlom másoknak is LINUX-ot. A Linux egy INGYENES és nyílt forrás kódú rendszer, ami gyorsabban és biztosabban fut, mint az AblakOS (Window - ablak) egy ugyanolyan gépen. Van több kiadás, pl. keresztyén verzió különböző Biblia fordításokkal és egyéb hasznos írásokkal. Az én kedvencem a http://kiwilinux.org, ami egy román fejlesztés. Előnye az, hogy ismeri a hazai sajátosságokat és kielégíti az átállni vágyók igényeit. Olvassa és írja az NTFS partíciót – vagyis az összes elmentet fileokat megnyitja, szerkeszti, módosítja stb. Lejátssza az összes audió és videó formátumú fileokat, az Open Office (hasonlít a Microsoft Office-ra) kezeli a régebbi dokumentumokat (van HU és RO helyesírás ellenőrzője is). Tehetség kell hozzá, hogy ez az Operációs rendszer vírusos legyen, igaz mint minden új dolgot ezt is meg kell szokni. Napjainkhoz hozzátartozik mint újdonság és kihívás az Internet, egyre elterjedtebb, egyre gyorsabb és egyre vírusosabb. Az AblakOS rendszer kb. 2 óra alatt megtelik vírussal ha egy szélessávú Internet kapcsolattal rendelkezik és nincs beállítva egy tűzfal és vírusirtó. Vírusirtó programnak ajánlom a www.avast.com-ról letölthető, egyéni felhasználók számára ingyenes programot, ezt ajánlott kiegészíteni a Sygate tűzfallal: http://letoltes.prim.hu/letoltes/fajl/1158/ A számítógép használásának kell legyen keresztyén haszna és célja, ilyenek lehetnek: evangélizálás, szolgálat és közösség ápolás is. Adja az Úr, hogy minél több és jobb számítástechnikai eszközeink vannak, annál jobban szolgáljuk Őt.

2007. november 4., vasárnap

Hálaadó napok

Vasárnap Biharon hálaadó Ünnepély volt, s én elkezdtem a hálaadást és a felkészülést már szombaton. Szombaton kocsi pockolás és takarítás volt a programon, IFI-re is sor került délután, meg a családdal is sikerült egy kis időt együtt tölteni. Vasárnap délelőtt már voltak vendégeink Biharon, ebéd után Kovácsiba mentem, majd vissza Biharra. Délután szinte zsúfolt az imaház, több felőről jöttek vendégek, a bizonyságtevések és az énekek már felhangoltak a hálaadásra. Az összejövetel után kötetlen beszélgetés és egy kis szeretet vendégség volt. Ahogy mások mondják - az idei gyengébb mezőgazdasági termés, nállunk bőséges hálára indított. Az Úr legyen áldott mindenért.

2007. november 2., péntek

Itthoni napok

Csütörtök délelőtt megint Biharon voltam, ma felszereltem a rendelésre hozott vízórát és még ezt azt rendeztem a gyüli körül. Ebédre hazajöttem, majd délután pihentem egy keveset. Délután ismét visszmentünk Biharra, meglátogatni két ikret Mátét és Ráhelt, akik most egy hónaposak. Miután elbeszélgettünk és imádkoztunk a Szász családdal, mentünk gyülibe. Este énekóra, majd bizottsági következett. Pénteken a ház körüli dolgokat intéztem, gyújtós készítéstől kazán takarításig mindent ami jött sorba. Jó volt egy kicsit a családdal együtt lenni, s Hannival biciklizni egy kört. Ebéd után készültem a szolgálatokra, majd Bibliaóra Nyüveden és Tamásiban.