2009. október 31., szombat

GyEK

A hétvégén GyEK kurzus van bihari gyülekezetben. Több fiatalt szerettünk volna megbízni, hogy besegítsenek a vasárnapi iskolán a gyermekek tanításába, így szerveztünk nekik egy kurzust. Voltak olyan tanítóink is, akik eddig nem részesültek képzésben. A tanulók bihari körzeten kívül a szalárdi és a diószegi gyülekezetből jöttek, alig van hely nekik (örülünk a buzgóságnak). Az Úr áldja meg őket és gyülekezeteinkben a gyermek munkát.

2009. október 27., kedd

Gyerek bemutatás

A pelenkázó asztalról jutott eszembe, hogy vasárnap gyermek bemutatás volt. Balogh Márk a bihari gyülekezet legfiatalabb hozzátartozója. Az Úr áldja meg őt és a szülőket is!

Folytatás - befejezés ?


Hovatovább blog? Ez a két kérdés forgolódik bennem, még nem tudom rá a választ.

Az eddigi írásaimban láthattátok, azokat a dolgokat amikbe lefoglalt vagyok / voltam. A két bemerítési kép és beszámoló egy v
ég és egy kezdet. A törekvők órái véget értek, következnek a közösség és a növekedés órái, amikben szeretnék az Úr segítségével helyt állni. Imádkozzatok értem és érünk.

A bihari építkezésről teszek fel képeket, mert a gyülekezet hátsó részének a bővítése és a felújítása elkészült. Hogy mi lesz a következő azért nehéz, mert túl sok van még, az Úr majd sorba teszi a feladatokat !
Ez a kazán bújóhelye a földszinti kisteremben.


A kisterem másik sarka: baloldalt a bejárat a mellékhelyiségekbe, a bal lépcsőfeljáró a gyerek terembe vezet, a jobb forgó lépcső a konyha / tanács terembe, a jobb lépcső mellet pedig látszik a bejárati ajtó.


Forgó lépcső a konyhába / tanács terembe.


A lépcső folytatása, ami lentről nem látszana ...


A konyha, ahol a különböző közösségi alkalmakra főznek a testvérnők. De még milyen jól :)


Ez a tanács termünk, de itt szoktuk az IFI órákat is tartani, mert itt van Multimédia felszerelésünk is.


A férfi WC bejárata és lépcső a gyerek terembe ...


a lépcső folytatása ...


és a gyerek terem egyik sarka


majd a másik sarka...


és a másik oldala


a lépcső lefelé ...


pelenkázó a Női WC-ben, hála az Úrnak egyre több szükségünk van rá


a Női WC-ék ...


és a kézmosó kagyló


és a Férfi WC ...


... ez pedig a kiskertünk ami a gyerek terem ablakaiból is jó látszik.

Ezek a képek az Úr jóságáról beszélnek, és arról, hogy kegyelme által alkalmassá tett bennünket a munkára és a jókedvű adakozásra.

Bemerítés Biharon

2009. október 4.-én bemerítési Ünnepélyt tartott a bihari gyülekezet.

"Ó nézd a tiszta égbolt, mily ékesen ragyog" című énekkel kezdtük ünnepélyünket, még az időjárás is ráhangolódott. A bemerítési Istentiszteleten Borzási Pál lkp. hirdette Isten igéjét a Zsidók 10:19-25 alapján, kiemelte, hogy jogunk van
bemenni a szentélybe és kötelesek vagyunk egymásra ügyelni. A következő szolgálat a hat fehér ruhás részéről hangzott el, az éneklésbe az ifjúság is besegített. A bemerítést Albert István Zsolt helybeli lkp. végezte, majd kézrátétellel imádkoztak az újonnan bemerítettekért, majd az új tagokkal együtt részesültek a helyi gyülekezettel az Úrvacsorában.A képen látható fehér ruhások balról jobbra: Kerezsi Annamária, Szivák Annamária, Ráduj Brigitta, Juhász Annamária, Szivák Renáta és Balogh Zoltán

A délutáni összejövetel a hálaadásra fókuszált. Borzási Pál lkp. testvér a 2 Móz 15:1-18 alapján hirdette Isten hatalmát, hogy Ő képes kihozni Egyiptomból, átvinni a pusztán és bevinni Kánaánba. Az egész nap programját az énekkar szolgálata tette még felemelőbbé. A Megtartó Jézus Krisztus oltalmazza az Ő népét és az új tagokat. Szász Attila