2010. július 17., szombat

2010. július 12., hétfő

Sámson

2010 június 27.-én zsúfolásig megtelt a Paptamási Művelődési Ház érdeklődő emberekkel, akik a faluból és a környező településről jöttek, hogy részt vegyenek az előre meghirdetett Keresztyén Zene – Hangversenyen és Istentiszteleten.

A Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet Ének és Zenekara a Paptamási Baptista Gyülekezet Énekkarával közösen adták elő a SÁMSON oratóriumot. E zenemű szövegét Antal Ferencz írta, zenéjét Bokor Barnabás szerezte és ugyanő vezényelte is. Szólót énekeltek a többek között: Sámson: Tasnádi Ferencz, Délila: Gergely Tóth Erna, Filiszteus vezér: Borbély Ferencz.

A tételek bemutatását Albert István Zsolt lelkipásztor végezte, majd a második tétel után Dénes Ferenc tv. alkalmi versét Tóth Mihály tv. mondta el nagy átéléssel.

A zenemű meghallgatása után következett Albert István Zsolt lelkipásztor igehirdetése a hős Sámson életéről. Megláthattuk az igék alapján a hős 1. gyengeségeit, 2. bukását és 3. megújult erejét. Sámsonnak Isten adott egy második lehetőséget, így az ő története hirdeti, hogy Isten gyönyörködik a megbocsátásban. Sámson végső imájában erőt kér legyőzni önmagát, mert nem az a hős, aki sokakat legyőz, hanem az aki legyőzi önmagát. Így láttuk meg, hogy köztünk és győzelem között az akadályok, éppen mi lehetünk! A bűn mindig elvesz tőled valamit, Isten megbocsát, de lehet, hogy nem kapod vissza amit elvesztettél. Kérj te is Istentől erőt, hogy igazi hős lehess, aki az Ő dicsőségére él, az Ő kegyelméből.

Telegdi Imre