2007. július 30., hétfő

Hétfő

Ma délelőtt inkább pihenés volt. Délután Biharon családlátogatás, majd IFI óra (a reklámokról beszélgettünk). Imameghallgatás volt a bihari fiataloknak a mai eső, mert már 2 hete imádkoztak érte (több kőműves segédmunkás van közöttük)

Ünnepnap

Vasárnap ünnep volt. Délelőtt gyerekbemutatás: M. Evelin - eljöttek többen a rokonságból is, a pici jól viselkedett, csak kiesett a cumija épp amikor a gyülekezetnek mutattam be és elkezdte a sírást (így megtudták a testvérek, hogy hangja is van neko :) ). Délután előbb Kovácsiban majd, Biharon Aratási ünnepély, lett hozzá aratási meleg is. Este egy beteglátogatás és egy családlátogatás zárta a sort. Köszönöm istennek az erőt amit ma adott.

Hétvége

Egy hosszú és zsúfolt hétvégénk volt (ez onnan is látszik, hogy csak most írom a bejegyzést). Pénteken csendesebben indult a nap és készültem a hétvégi szolgálatokra. Este Bibliaóra Nyüveden és Tamásiban. Szombaton bementünk Váradra és Johanna kiugrálta magát a gyerekvárosba. Átöltöztünk és kezdődött is a menyegző, a vacsi 11 után lett kész, így későn értünk haza.

2007. július 26., csütörtök

Akna és munka

Ma délelőtt kivettük az akna zsaluzását és lefedtük deszkával a tetejét. Majd olajat cseréltem, már rég esedékes lett volna, de vártam hogy ezzel a munkával avassam fel a szerelő aknát. Délután készültem és olvasgattam, majd este Imaóra Biharon (az 1 Kor 13 most a sorozat, a szeretetről.)

2007. július 25., szerda

Barnabások

Két napig nem volt blog írás, mert Mihaályfalván voltunk a Barnabás lelkipásztori közösség találkozóján. Jó alkalom volt, flexibilis amerikai tanítókkal és jó közösséggel (volt, hogy a kezdés csúszott, de még több is volt mint az akadémiai negyedóra). Az ellátás is jó volt, a kaja finom, csak kényelmetlenek az ottani padok, majd jobb lesz az új gyülekezetben amit az idén szeretnének tető alá tenni. A lelki vezetés volt a téma, sok jó beszélgetés alakult ki. Bátorítottak a felpördült világunkban ELCSENDESEDNI, hogy megértsük Isten vezetését és, hogy erőt nyerjünk a szolgálathoz.

2007. július 23., hétfő

Nyüvedi Vasárnap

Nyüveden voltunk ma d.e. Úrvacsoraosztás, d.u. pedig Bodor tv. jött és a tamási énekkar és együtt Aratási Ünnepélyt tartottunk. Este Bodor testvér maradt tamásiba is szolgálni. Hétfőn egy kis pihenés és beton locsolás, du. IFI és NŐI kör Biharon.

2007. július 21., szombat

Kőművesség

Ma reggel korán 6-8-ig (a nagy hőség miatt) az oszlopok kerültek sorba az öntési folyamatban, így a földszint kész - következik majd az emelet, itt egy kép a falakról

- ez még a múlt héten készült. Tamásiban pedig sikerült beönteni a szerelő aknát (már ideje is volt),- itt egy kép,

délután készülés a holnapi szolgálatokra.

2007. július 19., csütörtök

Linux + hőség

Ma Linuxot telepítettem a Jocó gépére, egy román fejlesztést próbálgattunk - nekem tetszik: KIWI. Lejátsza az MP3-t, Divx-t, írja és olvassa az NTFS particiót - szóval tud sokmindent ami elősegíti a windowsról áttérőket. Délután készültem, az irodám rendeztem este Bibliaóra Biharon.

2007. július 18., szerda

Falazás

Ma a nagy melegben (pedig reggel idejében nekikezdtünk) sikerült az akna két végénél levő falat felrakni és nagyából beállítani a zsaluzást is. Így már egy más napra csak a beöntés marad, sok maradék és hulladék anyagból lesz egy hasznos helyiség. Ilyen nagy melegben megteszi hűvös pincének is (talán hálószoba is lehetne). Este iamaóra és közösségi alkalom.

2007. július 17., kedd

Vasalás

Ma az Úr kegyelméből és Feri testvér segítségével (Jocó is rengeteget segített) az autószerelő akna elkészítésén fáradtunk. Összeraktuk a két oldalának a vasalását, majd helyükre pakoltuk. Elkészült a fenti keret is amibe a léceket rakjuk majd. Ha az Úr megsegít akkor holnap a két végét fel falazzuk és mindent előkészítünk az öntéshez. A dél melegében meglátogattuk Elekes testvért és a tamásiak nyári táborozását igyekeztünk egyeztetni és megszervezni.

2007. július 16., hétfő

Háztartási gépeszerelés

A mai napot a fenti cím jellemezte leginkább. Délelőtt a mosógépet kellet megjavítanom, mert folyt a víz belőle ha nem kellet is - sajna új tömítő gyűrüt kell venni nemsoká. Majd a vasalót kellett megjavítani, kiégett benne a biztosíték, de beletört egy csavar (mert hát a gőz a hideg vasra lecsapódva rozsdásít) szóval volt munka elég. Délután IFI Biharon, egy két családnál villámlátogatás, apró - cseprő dolgok rendezése végett.

Aratási ünnepély

Nagy hőség volt ma - igazi aratási idő, délelőtt Úrvacsora osztás, délben egy családot látogattunk meg, délután volt az Aratási ünnepély. Sokan eljöttek a környékről, a faluból is voltak - szép alkalom volt. Az összejövetel után a fiatalokkal megbeszéltük a nyári táborozás nagyobb részleteit, majd egy baráti beszélgetésre is sor került. Az Úr áldja meg az elhangzott igéket és beszélgetéseket.

2007. július 14., szombat

Párhuzamos munka

Ma az irodában dolgoztam párhuzamosan, a gépemet igyekeztem életre kelteni (mint látszik valamennyire sikerült) közben a dolgaim rendeztem, és készültem a holnapi napra. Rövíd a bejegyzés de sok mindent takar :).

2007. július 13., péntek

Még mindig rohanás

Ma reggel leállt a windows-om, ez nem újkeletű probléma, jár így mindenki (némelyek nállam sokszok gyakrabban), és kezdek örülni, hogy van Linux-om is. Így ki tudok mindent menteni DVD-re és utánna visszateszem megint az ablakos OS-t. Ma megjártuk Váradot is a család ügyeit rendezgetve, délután Bibliaóra Nyüveden, Tamásiba is, ezt követően pedig testvéri óra.

2007. július 12., csütörtök

Zsúfolt napok

Kedd reggel a nagyváradi misszió kerület lelkipásztorainak volt találkozója, jó légkörben elbeszélgettünk és imádkoztunk egymásért. Délután anyósommat vittem el a buszhoz, majd Váradon bevásárlás miegyébb ... Szerdán az autó villamossági részét javítottam, majd készültem és kezdődött is az Imaóra, majd bizottsági. Csütörtökön az öcsémmel voltunk vízért és a szülinapomra kapott HI-FI berendezést állítottuk be, aminek örülök én és a család is, hogy mostmár megy a nagyváradi Radio Vocea Evangheliei. Délután további készülés majd Biharon Imaóra.

Hosszú és szép hétvége

Az Úr megsegített és különösebb probléma nélkül d.u.-ra az osztrák határ mellé érkeztünk. Jó volt a találkozás és kedves a fogadtatás. Szombat reggelre teljes lett a nagy család és még nagyobb lett az öröm. Délután szabadidő, nekünk felnőtteknek beszélgetés, a gyerekeknek fürdés és rohangálás. Vasárnap a gyülibe voltunk, egy dicsőítő csoportos modern hangulatú közösség - többen hiányoztak a szabis időszak miatt. Délután kezdett oszlani a csapat, mi még a központban sétáltunk.
Hétfő reggel indultunk haza és minden különösebb nélkül este 11-re megjöttünk.

Hanni egyik vágya teljesül itt, hogy játszodjon egy széna boglyán.
A meleg nagy volt és elmélkedtünk milyen jó volna egy légkondis modern autó.

Szerda - Csütörtök

Ez a két nap a készülés jegyében telt el. Beállítottuk a kocsi egyik kerekének a futószögét, kicseréltünk egy lengés csillapítót és más apróságot. Este Imaóra és Közösségi alkalom Tamásiban. Csütörtökön siettünk rendezni a dolgainkat Váradon, megjöttek apósomék is Hunyadról, majd szigeteltünk egy két megmaradt rést az autón, kicseréltük a hátsó kerekeket. Így készen lettünk nagyából a nagy útra, Evódiát (a feleségem legkisebb hugát) megyünk meglátogatni M.o.-ra annak is a túlsó végére. Este Bibliaóra Biharon, majd megbeszélés az építkezésről és anyagi ügyek intézése.

2007. július 3., kedd

Hétfő - Kedd

Hétfőn délelőtt a szennyvíz levezető rendszert szereltük össze Biharon a gyülekezet vezetővel (mondtam neki, hogy most bepótoljuk azt, hogy gyerek korunkba nem legóztunk, ez érdekesebb és hasznosabb foglalkozás is volt, amúgy a gumis tömítésű részek összerakása tényleg egyszerű).

Délután a betegeknél Úrvacsoraosztás, este pedig IFI. A szívünkbe hála volt, mert az idén minden fiatalnak sikerült átmenni az országos felmérő vizsgán – most az érettségizőkért imádkozunk. Kedden délelőtt elmentünk vízért és a ház körül tettünk vettünk (meg a blogot írtam és szerkesztettem), délutánra maradt egy újszülött és egy beteg tv.-nő meglátogatása

Vasárnap

Délelőtt Úrvacsoraosztás Biharon, ebéd után a család útjai elváltak kettőbe. Én kovácsiba mentem (ma elég kevesen voltak, többen elutaztak) a feleségem és Hanni elmentek a bihari énekkarral misszióba. A délutáni alkalom után bizottsági órát tartottunk, szükséges volt, mert rég nem beszélgettünk csak dolgoztunk. Kiértékeltük az eddigi haladást, megbeszéltük az észrevételeket és a jövőt tárgyaltuk. Ezek után imádkoztunk a gyülekezetünkért. Este 11 fele ismét együtt a család, igaz már csak az alvás kötött össze.

2007. július 1., vasárnap

VÉGE

Szombat reggelre befejeztük a kocsi összeszerelését, az Úr segítségével (igaz erőltetett menetbe dolgoztunk), délutánra tamásiba voltunk és kezdődött a pakolás készülés stb. Azon gondolkoztam, hogy egy nagyából láthatatlan munkát végeztünk (de nagyon szükségeset), hisz a rozsda eddig se látszott - alólról és belülről rágcsálta a kocsit - de ott volt, és ha nem takarítottuk volna le egyszer sok rosszat végzett volna. Ilyen sokszor a bűn is - alig látszik, de egyszer tönkre tesz.