2008. június 12., csütörtök

Eső

Jó hogy tegnap leszedtük a borsót, mert mára nyakunkon az eső. Reggel elmentem a szennyvíz levezetőt összeszerelni. A hideg vizet sikerült bevezetni, de nyakon csípett az eső és megint félbe maradt a dolog, pedig már csak egy jó óra kellet volna. Itt egy kép a munkám egyik részéről - mivel esett az eső ezért az autóból készült a kép. Délután Hanninak évzárója lesz, majd Biharon Bibliaóra.

2008. június 11., szerda

Kert és redőny

A mai napomat ez a két szó jellemzi a legjobban. Sárika a paradicsomot karózta és rendezgette és felszedtem a borsót Hanni kihordta - lett több mint 20 kg. csöves borsó. Itt egy kép is róla. Ezután a paradicsomot permeteztem meg. Délután átálltam asztalos legénynek és egy redőnyös ismerősnél dolgoztam egy pár órát. Szeretnénk fa redőnyt tenni a lelkipásztori lakásra és ennek érdekében melóztam egy keveset, remélem sikerül minden kicsi alkatrészt megvenni hozzá és felszerelni, mert lassan kezd nagyon meleg lenni idebenn. Este imaóra és közösségi.

Építés és rombolás

Hétfőn miután a betegeket meglátogattam Tamásiba elindultam Biharra. Nekifogtam falat törni. Régi típusú beton tégla falat, hát nem ment könnyen - holnap teszek fel egy képet az elért eredménnyel. Lassan kezd megindulni a gyülekezetnél az építkezési munka és ezért kezdtem neki az ajtót kitörni. Kedden megint Biharon voltam előbb a már múltkor elkezdett szennyvíz elvezető rendszert tovább építeni. Befejezni most se sikerült, mert a gazda - amúgy jó barátom a gyülekezetből - rosszul érezte magát és haza kellett menjen lefeküdni. Utána tovább törtem a gyülinél: itt a kép. Én meg mentem a gyülekezethez törni tovább a falat. Délután egy ablakOS rendszerű Laptopot bütyköltem, közben rájöttem idehaza is jól működik a Vodafon 3G-s Mobil internetje.

2008. június 9., hétfő

Hétvége + ...

A szombat nem volt zsúfolt, mert esett az eső és bár több mindent kellett volna a kertben is elvégezni, nem lehetett. Így maradt a házon belüli tevékenység és a készülés Vasárnapra. Délután IFI óránk is volt, egyfajta iskolaév kiértékelő. Jó beszélgetésünkvolt és imádkoztunk egymásért. Vasárnap délelőtt Nyüveden voltam: imaóra, igehirdetés és Úrvacsoraosztás. A déli órákban az iskolaév folyamán hozzánk kirendelt teológussal beszélgettem él és igyekeztünk kiértékelni a közös munkát - ami lassan a végéhez érkezett. Hétfőn egy néhány beteghez látogatok el, majd délutánra valami építkezési munka is vár rám Biharon.

2008. június 6., péntek

Szaladgálás

Szerdán Váradon jártam, Tóth Józsi tv. vittem ellenőrzésre - még most se jöttek le az összes eredményei. Majd bevásároltunk egyet s mást a gyülekezetnek és a családjainknak is. Délután egy szennyvíz elvezető rendszert próbáltam meg összelegózni - idő híján nem sikerült befejezni. Este imaóra és közösségi Tamásiban. Csütörtökön megint Várad, de most a bihari gyülekezetnek mentünk nézni építkezéséi anyagokat és egyéb anyagi intézni valóink is voltak. A hétvégére ígérték a tetőt is. Sárikát is bevittem vásárolni, amíg mi intézkedtünk, majd egy rövid időre benéztünk a szüleimhez is. Este Bibliaóra volt Biharon. Pénteken megint Várad - mára csak meglesznek a Tóth Józsi eredményei is, reméljük. Délután Bibliaóra Nyüveden és Tamásiba.

2008. június 3., kedd

Munka és csendesség

Hétfőn azzal kezdtem, hogy behozzam egyik másik lemaradásom. Reggeliben leszedtük a borsót, és megint meglepődtünk, lett még 15 kg. Sikerült a vízpompát felállítsam a multkori családnál, kaptunk a pompának egy jó helyet és működik jól. Még egy nyári dusolót is felállítottam - egy 200 literes hordó amit felmelegít a nap. Délután Biharon voltam a betegeket meglátogatni és Úrvcsorát osztani nekik, majd 7-től IFI lakalmunk volt. Most közösségi jelleggel beszélgettünk és imádkoztunk egymásért - jó és építő alkalom volt. Kedden betervezett csendes napom van - ima, tervezés és kiértékelés, este közsségi Biharon.