2011. június 28., kedd

Temetési hír


Április 28.-án kísértük utolsó útjára Farkas Sándor testvérünket, a nyüvedi gyülekezet elöljáróját, akit Húsvét harmadnapja reggelén szólított haza az Úr a dicsősségbe. A népes végtisztességet tevő gyülekezet nem fért el a kis imaházban ahol az Istentiszteletet tartottuk. A vigasztalás igéit dr. Simon József lelkipásztor hirdette, Szövetségünk elnöke, az 1 Thess 4:13-18 alapján ezt követően Szigeti Ferenc reformárus lelkész, Szabó László Nagyvárad rogériuszi lelkipásztor szólták a vigasztalás igéit, költeményt mondott Telegdi Imre paptamásiból.

A gyászistentisztelet alkalmából szolgált az egyesített nagyváradi és paptamási énekkar, Bokor Barnabás, Borbély Ferenc és Vura Éva karmesterek vezetésével. Az egyesített zenekar szolgálata is felemelő volt a szertartás ideje alatt. A temetőben Elekes József lelkipásztor beszélt a feltámadás reménységéről a Jer 15:15-18; 29:11 alapján. Köszönjük a testvérek vigasztaló szolgálatát, amivel a család segítségére siettek ez alkalommal.
Farkas Sándor testvér 1942 október 15-én született Nyüveden, Farkas Sándor és Eszter második gyermekeként, itt nevelkedett és járt iskolába is. 1970 szeptember 20.-án bemerítkezett Érmihályfalván Für Imre lelkipásztor által. 1971 január feleségül vette Zeffer Katalint, akivel 40 évet éltek házasságban, megosztva az élet örömeit és terheit. Két gyermekük született: Csaba és Enikő, akik később 5 unokával örvendeztették meg. 30 évet dolgozott lakatos szakmunkásként a nagyváradi IAMT gyárban, ahonnan 1995-ben ment nyugdíjba.
A nyüvedi Baptista Gyülekezetben édesapja nyomdokain haladva hűségesen végezte a lelkimunkát és a különféle szolgálatokat, előbb mint imaóra vezető, később igehirdetőként is, 2001 után pedig gyülekezet vezetőként.

Nagyon szerette családját, gyülekezetét, szülőfaluját, minden munkáját, amihez hozzáfogott, kitartóan és hűséggel végezte el.

A súlyos betegséget 2009 decemberében diagnosztizálták szervezetében. Bár szívósan küzdött, a harc esélytelen volt. Méltósággal és türelemmel viselte a szenvedést és a megpróbáltatást, mígnem 2011 április 26.-án hajnalban visszaadta lelkét Teremtő Urának. Halála előtt 2 héttel csendesen elköszönt szerető családjától.

Köszönjük a testvéreknek, hogy imában hordozták Sanyi testvérünket és családját a megpróbáltatások idején. Isten vigasztalását kívánjuk a fájdalmas szívű családnak és a gyülekezetnek.