Titanic

- Vendég bejegyzés -

Idén lesz a 100. évfordulója minden idõk legnagyobb vízi katasztrófájának. Errõl emlékezünk meg az alábbi sorokban.

A tragédia

1912. április 15-én kora hajnalban süllyedt el a Titanic nevû brit utasszállító hajó, miután néhány órával elõtte jéghegynek ütközött.

A világ akkori legnagyobb utasszállító gõzhajója április 10.-én indult elsõ útjára Southampton-ból (Anglia) New York felé, fedélzetén több, mint 2200 utassal. Április 14.-én éjjel a hajó már Új-Fundland partjaitól kb. 600 km-re volt. Nem sokkal éjfél elõtt, az õrszem a hajó útját keresztezõ jéghegyet jelzett. Az ütközést megpróbálták elkerülni, de ehhez már túl késõ volt. A jéghegy végigsúrolta a hajó jobb oldalát, több lyukat ütve a merülési vonal alatt. Mint a kárfelmérés nyomán kiderült, a 16 vízhatlan rekeszbõl 5-öt elöntött a víz. A megfigyelõként utazó fõ tervezõ ennek alapján kijelentette, hogy a hajó el fog süllyedni. Bár az utasok csak egy enyhe lökést érzékeltek az ütközésbõl, a kapitány parancsot adott a mentõmellények kiosztására és a mentõcsónakok vízre bocsátására. Az elején még viszonylag nyugodtan folyt az utasok mentése, mert a süllyedést nem érzékelték a felsõ szinteken. Így könnyû volt elhinni, hogy csak megelõzõ óvintézkedésrõl van szó. Voltak is, akik nem akartak csónakba szállni, mert még biztonságosabbnak tûnt a hatalmas hajó. Késõbb, mikor már nem lehetett eltitkolni, hogy a hajó el fog süllyedni, az is nyilvánvalóvá lett, hogy nem jut mindenkinek hely a csónakokban és kitört a pánik. A harmadosztály utasai, akik a feltörõ víz elõl a felsõbb szintekre próbáltak menekülni, itt a fegyverrel fenyegetõzõ legénységbe szaladtak, akik az elsõ- és másodosztály utasainak próbáltak elõnyt biztosítani a beszálláshoz.

A hajó kevesebb mint 3 óra alatt teljesen víz alá merült. A mentésre sietõ Carpathia gõzös csak több, mint egy órával ezután ért a helyszínre, amikor már csak a mentõcsónakokban levõket tudta összeszedni. Akik a vízbe kerültek, azokon a mentõmellények sem sokat segítettek, mert bár felszínen tarthatták az embereket, a jéghideg vízben nem lehetett többet kibírni néhány percnél.

Így a hajó elsõ útja, mely egyben az utolsó is lett, egy 1517 áldozatot követelõ katasztrófába fulladt.

Hogyan történhetett meg ?

A Titanic a XX. század elejének kimagasló tehnikai teljesítménye volt. Ekkora méretû hajót még nem építettek addig: hosszúsága 269 m, szélessége 28 m, vízkiszorítása 52.000 tonna volt. Az összesen 59.000 lóerõt kifejtõ 3 motor 43 km/h-s végsebességet tudott biztosítani a hajónak.

Megrendelõje, a White Star Line hajótársaság azt tervezte, hogy más két óceánjáróval együtt heti három járatot fognak biztosítani s így dominálják a transzatlanti forgalmat, a legnagyobb luxust is nyújtva ugyanakkor. Úszómedence, törökfürdõ, tornatermek, felvonók, kávézók álltak az elsõ osztály utasainak rendelkezésére.

Az óceánjáró megfelelt az akkori idõk biztonsági feltételeinek, sorsa azonban rámutatott arra, hogy ezek a feltételek korántsem voltak elegendõek a biztonságos utazáshoz. Ezek nagy részét éppen a Titanic katasztrófájának következtében módosították. A hiányos elõírások mellett viszont az emberi gondatlanság és felkészületlenség csak súlyosbította a következményeket.

Tudvalevõ volt például az, hogy a hajón levõ mentõcsónakokban nincs elég hely minden utas számára. A 20 mentõcsónak számbelileg ugyan megfelelt az elõírásoknak, viszont az utasok alig több, mint felének biztosított helyet, teljes telítettség mellett is. Mivel viszont a mentõakció nem volt begyakorolva a legénységgel és azt sem tudták, hogy a mentõcsónakok elbírják-e a teljes létszámot, nem használták ki a maximális kapacitást.

A modern felszereltséget jelezte a hajón levõ két rádiós távírókészülék is. Ezeket viszont nem kimondottan csak navigálási célokra használták, hanem fõleg arra, hogy a tehetõs utasok üzeneteit továbbítsák a szárazföldre. Így, bár a Titanic több jégjelentést is kapott hasonló útvonalon haladó hajóktól, a távírászok túlterheltsége miatt nem mind jutott el a parancsnoki hídra. Ettõl eltekintve is, a parancsnokság tudott a veszélyzónáról, a sebességet viszont ennek ellenére nem csökkentették, sem a veszélyzónát nem kerülték ki. Nyomás alatt voltak, fontos lett volna ugyanis, hogy április 16.-án lapzárta elõtt megérkezzenek, különben egy lassúbb út kritikát váltott volna ki a sajtó részérõl, amelyik nagy figyelemmel kísérte ezt az elsõ útat. A jeget nem tartották elég jelentõs veszélynek ahhoz, hogy késést kockáztassanak. Állítólag maga a kapitány is azt mondta, hogy nem tud elképzelni olyan helyzetet, ami következtében elsüllyedhetne a hajó, mivel a modern hajóépítés már túlhaladta az ilyesfajta gondokat.

Az ütközés után a Titanic vészjelzéseket adott le úgy rádión keresztül, mint rakéták fellövésével. Mivel a szabályok nem írtak elõ állandó ügyeletet a rádió mellett, a legközelebb (kb. 30 km-re) levõ Californian nevû hajón nem fogták az üzenetet, mert a távírász éppen aludt, a rakétákat pedig tûzijátéknak vélték, ezért nem is siettek segíteni. A késõbb megváltoztatott szabályokban kötelezõvé tették a rádiós ügyeletet, a tûzijátékokat pedig betiltották a hajókon.

Mit üzen a Titanic ?

Hívõ körökben néha kézenfekvõ a Titanic esetét Isten büntetéseként feltûntetni, az emberi büszkeségre adott válaszul. A büszkeség jelenlétét a hajóval kapcsolatban valóban nem lehet kizárni. Olyan szélsõségekre viszont nincs alap, mint például az, hogy a hajón “No God” felírat lett volna, vagy, hogy a tervezõ szerint még Isten sem tudná elsüllyeszteni a hajót.

Az általános emberi élet több szempont alapján is párhuzamba hozható a Titanic utazásával. A hajón utaztak ismert nevû multimilliomosok, de ugyanakkor Amerikába emigráló egyszerû munkásemberek is. Vannak, akiknek az élet sem egyéb egy kéjutazásnál s próbálják minél jobban kiélvezni. Mások viszont nem az élvezetekre helyezik a hangsúlyt, tudják, hogy az utazás csak rövid ideig tart. Õk az új hazába igyekeznek, ahol reményeik szerint sokkal jobb lehetõségek várnak rájuk, mint a hátrahagyott régiben.

Mint az Atlanti óceánon, az “Élet tengerén” is különbözõ veszélyek leselkednek az utasokra. Milyen hajóra szállok fel ? Arra, amelyik épp a legdivatosabb ? Milyen kapitányra bízom magam ? Amelyik földi babérokat akar csak aratni ? Az (örök) életem múlhat rajta. Én magam, hogyan viszonyulok azokhoz a veszélyekhez, amikre mások felhívják figyelmemet ? Befoghatom a fülem, esetleg bízhatok abban, hogy “velem ez nem történhet meg”.

Húsvét tájékára esik épp az évforduló. A Titanic ma is az óceán foglya, mi viszont arra emlékezünk minden évben, hogy a mi kapitányunk, Jézus Krisztus, nem maradt a sír mélyén. Ha reá bízzuk magunkat, biztos révbe vezet.

Szekrényes József