2007. szeptember 29., szombat

Munka ...

Péntek délelőtt vinettét sütöttünk a kertben - télire, majd ugyancsak a télre felkészülendő kitakarítottam a kazánt és kikormoltam a kéményt. Ezek után jött a tűrakás és a fürdés. Ma jött a hír, hogy Gál Magda (szül. Tatár) meghalt, 79-éves lett volna 3 hét múlva, temetése Vasárnap 13 órától. A testvérnő gyülekezetünk hűséges tagja volt, egy hétig kómában volt - egy vérrög elzárta az agy vérellátást. Ezúton is kívánunk a családnak Istentől jövő vígasztalást. Délután készülés, majd Bibliaóra Nyüveden és Tamásiban. Szombaton Biharon közmunka volt, 18 férfi testvérrel beöntöttük az oszlopokat és tetőszerkezetet tartó vasbeton gerendákat is. Az előző éíptkezésről szóló képhez képest nem sokat lehetne látni, ezért most egy ebédszünetes képet rakok fel, mert a testvérnők gondoskodtak rólunk. Este készülés, holnap igazán teljes nap lessz.

2007. szeptember 27., csütörtök

Átlag napok

Hát mióta megkezdődött az iskola így néz ki a napunk: 7-kor cseng az óra, 7,00-től 7,20-ig meghallgatom a híreket (eddig átlag Hanni még nyújtózik egy kicsit, megengedheti magának mert közel a suli), ezután Sárika odarakja az uzsonnát, fésülködés, öltözködés ... 8-kor megisszuk a kávét, reggelizünk (mikor hogy), áhítatot tartunk és kezdődik a nap. Reggelibe készülés, olvasás, jegyzetelés stb. Szerdán ezeken kívül felraktam Hanninak a bútorra a fogganytúkat (tegnap Váradon jártam, és sikerült elhozzam őket), itt egy kép a bútorról és a szobáról. Délután újraindult a Törekvők órája, majd Imaóra, és Közösségi. Csütörtökön ismét Váradon voltunk bevásároltunk egyet s mást télire, meg rendeztük a dolgainkat. Délután Bibliaóra Biharon.

2007. szeptember 25., kedd

Központi fűtés I.

Ma a bihari gyülekezet pénztárosával Váradot jártuk, és igyekeztünk mindent megvenni a központi fűtéshez. A szaladgálás nem volt hiábavaló, mert sikerült a pénzt elég szépen elkölteni - ez átlag könnyen megy. Két nagyobb lerakatban megkaptuk a szükséges hozzávalókat. Ezután majd olyan bejegyzések lesznek Központi II, III ..., hogy mennyi azt nem tudom, de lesz mit melózni - s az nem is baj.

Vasárnap-Hétfő

Délelőtt Biharon voltam Bibliaóra volt tartva, a missziós látás volt a téma - mintegy folytatása a szombati konferenciának. Ebéd közben egy ADSL modemet is próbáltam instalálni, de nem ment - mert elromlott a hálózati kártya. Délután a kovácsi gyülekezetet látogattam meg, majd 5-től visszajöttem Tamásiba. Kedves vendégeket vártunk és meg is érkeztek: Asztalos Imre tv M.o.-ról és társai, a Lupényból áttelepült Szabó család 2 férfi tagja és egy másik testvér, aki a szüleimnek két évtízedes jóbarátja. Hétfőn szabadabb napom volt, délelőtt inkább olvasgattam és az irodában kuksoltam. Délután készültem Ifi-re, majd átmentem Biharra, előbb felmértem az új épületette és igyekeztem összeírni mi mindenre lessz szükség a központi fűtéshez, majd 7-től IFI. Beugrottam rövíden két családhoz is majd, egy új hálózati kártyával sikerül az ADSL modemet is beüzemeljem - kb. a villanyáram ingadozás verte ki a régi háló kártyát. Olyan későn értem haza, hogy nem volt erőm blogot írni.

2007. szeptember 22., szombat

Konferencia

Reggel nagy izgalommal készűlt mindenki, fél tíz fele kezdtek szállingózni a vendégek. Egy gyors reggeli, kávé vagy tea után helyet foglaltunk a gyülekezeti teremben. Áldott alkalom volt hallgatni a több mint 80 testvér imáját, és a testvérnők szerint még szépen is énekeltünk. Volt egy 30 perces kávészünet, majd tovább beszélgettünk és Gergely István tv. szövetségünk elnöke igét hirdetett. Fél háromkor kezdődött az ebéd: töltött káposzta és kalács, minden finom volt és meg is elégedett mindenki. A leányok végezték a terítést ügyesen, a testvérnők meg izgultak, hogy minden vendég legyen megelégedve. A végén lefényképeztem a kész kerítést is.

2007. szeptember 21., péntek

Készülés II

Délelőtt a házban és a ház körül takarítottunk, közben prédikációt hallgattunk: "Ellenállni a Divat csábításának" címmel, Vladimir Pusztan tolmácsolásában. Jó gondolatai voltak, kellőképpen dokumentált tanítás volt, bár nem értettem egyet minden következtetésével. Délután a kerítésen dolgoztunk, furtunk, faragtunk és heggesztettünk, a testvérnők lefestették a tartórészeket is, majd minden a helyére lett szerelve. A testvérnők nagyobb része a káposztát töltötte. A munka mellet már régebben kértük a testvéreket, hogy imádkozzanak a holnapi nap áldásért is. Estére Bibliaóra volt Nyüveden, majd Tamásiban.

2007. szeptember 20., csütörtök

Készülés

Reggel az új kerítés festésének fogtunk, délben az irodám takarítottam, majd mégegyszer lefestettük a kerítés elemeit és a tartó csöveket is. Este Bibliaóra Biharon.

2007. szeptember 19., szerda

Favágás

Kedden jókor indultam az erdőre két napszámossal, felvettem a láncfűrészeket is és irány az erdő. Édesapám már ott volt, nem sokára megjött még egy munkás és a nap teher hordója: "Puiu" a csődör. Őt nem kellet nógatni, csak hógatni ... A munka elég jól haladt, még a rendőrök is megnézték ha minden OK. Mikor majdnem felraktunk mindent eleredt az eső. Hála az Úrnak, hogy csak kb. 30 percet kellet kinlódni és sikerült kimenni. Este későn le is lett rakva a fa Tamásiba. Szerdán reggel édesapámmal nekiálltunk a fa hasításnak, Sárika sokat segített a hordásban, de Hanni is kivette a részét miután hazajött a suliból. Hála az Úrnak, hogy adott erőt és meg lett a nagy munka, a megfelelő időre. Itt egy kép a munkánk eredményéről: Este Imaóra majd Bizottsági gyűlés volt.

Hétfő

Ma reggel az irodába dolgozgattam délig. Délután Biharon voltam családot látogatni, majd IFI volt 7-től. Kint tartottuk a kertben és néztük, hogy szépen nő az új épület. Itt egy kép is róla: Este még két testvérrel beszélgettem el, majd imádkoztunk.

2007. szeptember 17., hétfő

Vasárnap

Reggel 9-től a szolgálattevőkkel találkoztunk Tamásiban, 10-től TINI óra, majd 11-től Igehírdetés és Úrvacsoraosztás. Gyors ebéd után egy családot látogattam meg, együtt beszélgettünk és imádkoztunk. 4-től Nyüveden voltam, 5-től Tamásiban - Iskolakezdési Ünnepély volt a gyülekezetben: többen mentek új iskolába - főleg Váradra, de van 3 elsőosztályosunk is. Este egy személyes lelkitanácsadásra is sor került.

2007. szeptember 15., szombat

Készülés + ....

Ma készültem a rám váró szolgálatokra és a technika is foglalkoztatott. A váradi Radio Vocea Evangheliei mostanában nem ment jól, pedig a HiFi elég jó, csak az antennával volt baj. Az interneten kaptam leírást YAGI antennákról és készítettem egyet magamnak, a központifűtéstől maradt rézcsővel. Van egy barátom itt a faluban akinek egy Fm rádió sem jön be - a háza elhelyezése miatt, és neki szeretnék egy működőképes antennát készíteni. Délután Biharon voltunk egy vállalkozás új telephelyénél, áldást kérni Istentől a munkájukra. A cégnél a legtöbb munkás a biahari gyülekezet tagja, a cég tulajdonosok is hívők, a nagyváradi gyülekezet tagjai - és rokoni szállak is fűznek hozzájuk. Délután tovább folytatódott az egész családban az Úr napjára való felkészülés.

2007. szeptember 14., péntek

Szomorú nap

Ma két temetésünk volt, Kügyön 13 órátőtól, Biharon 15-től, majd Nyüveden Bibliaóra du. 6-tól, este 8-tól Tamásiban Bibliaóra, majd testvéri óra. Elmondhatom Pállal "mindenre van erőm a Krisztusban aki engem megerőssít". Mára ennyi erő futotta a blogolásra.

2007. szeptember 13., csütörtök

Vegyes nap

Reggel az orvosnál voltunk Hanninak elvégezni a kötelező orvosi ellenőrzést. 10-től a testvérnőknek segítettem a nagytakarításban - ablak pucolás stb. Ebéd után az öcsémnek segítettem - mobilon tanácsadással a Linux instalálásában - és sikerült. Délután készültem a Bbliaórára majd este Biharon összejövetel.

2007. szeptember 12., szerda

Fél hét

Rohan könyörtelen az idő, mondja az egyik temetési ének - s igaza van; amúgy a héten még temetés is lesz Kügyön, meghalt egy idős testvérnő. Pénteken 1-től lesz a temetés. HÉTFŐn nagy takarítás volt, készültünk a kerületi missziós konferenciára, s égettem a szemetet is. Délután Biharon voltam a betegeknél Úrvacsorát osztani és családokat látogatni. KEDDen bejöttünk Váradra a dolgainkat rendezni, délután az öcsémnek voltam az IT szakértője és felújítottuk egy kicsit a számítógépét. SZERDÁn gyülés volt az ECCE HOMO alapítványnál a karácsonyi gyermek misszót megbeszélendő. Édesapámmal is elbeszélgettem - amire ritkán jut idő, lévén hogy mind a ketten szintre mindig rohanunk. Délután megyünk haza, este Imaóra és Közösségi lett volna, de helyette énekóra a temetésre készülve. Apropó temetés, Pénteken Biharon is temetés lesz 3-tól, meghalt egy idős paralizált testvérnő akinek hétfőn még Úrvacsorát adtam.

2007. szeptember 9., vasárnap

Hála Istennek

Vasárnap délben nyugodtan mondhatom: az Úr megsegített. A festés, a bútor összeszerelés, a bepakolás és tegnap késő este a takarítás is megvolt. Azért nem teszek még képet fel mert a mi hibánkon kívül a bútorhoz, nem hozták el a megrendelt foggantyúkat. Délelőtt Nyüveden voltam, ebéd után egy családlátogatás, este Tamásiban összejövetel. Közben a testvérnők kezdenek a missziókerületi konferenciára készülni, aminek mi itt Tamásiban adunk majd otthont.

2007. szeptember 5., szerda

Hát mégse ...

Sokmindnet nehezen kap meg az ember, s meg is kell harcoljon érte. Én sokszor hajlamos vagyok talán a lehetetlent is megpróbálni, ha nekem fontosnak tűnik a cél. Azt is tanulnom kell viszont, hogy mikor mondjak le - ez alázattal jár, ami számomra egy életre szóló harc. Több ok volt - amiket nem részletezek itt, ami végül azzal járt, hogy eldöntöttem nem megyek. Másnap reggel jön a telefon: temetés lesz Szerdán Biharon. Örültem, hogy idejében lemondtam ... Szóval ez úszott maradt a meló, nekifogtunk Hanni szobáját kifesteni ha már új bútor kerül bele. Hogy mikor lesz kész?.... jó lenne tudni ha az Úr megsegít lehet a héten és akkor lesz egy kép is róla. P.S. Borzási Istvánnak - amikor a nyári programunkat elterveztük azt se lehett tudni lesz -e egyáltalán HR pásztori hét? Ezért más programunk volt és az idén nem tudtunk személyesen részt venni - sajnálom. Ha az Úr megsegít legközelebb.

2007. szeptember 3., hétfő

2 gyors hét

A lupényi kirándultatás után két hét szabadság következik, egy kis megszakítással, egy néhány napot a Ruszka hegyekben töltöttünk, Péntek este értünk haza Tamásiba. Szombaton Tamásiban menyegző Gyuszi és Tünde öröm napja - amiben mi is részesültünk.
Vasárnap Biharon voltam, a délelőtti összejövetel után testvéri óra, az esti összejövetel után bizottsági - szóval nem volt idő unatkozni. Hétfőn indulok egy konferenciára, ha lejár a szabi akkor írok részletesen blogot.