Aranymenyegző

Nagy öröm volt a dévai gyülekezetben 2012 április 1.-én, amikor nem csak virágvasárnapot ünnepeltünk, hanem együtt áldottuk az Urat a Horváth házaspárral, 50. házassági évfordulójuk alkalmából. Az ünnepi alkalomra összegyűlt a család, valamint román és magyar testvérek különböző helyekről.

Dévai gyülekezetvezető testvérünk, Horváth Attila, az 1 Sámuel 7:12-vel összegezte az 50 évet:“Mindeddig megsegített minket az Úr“. Testvérünk 1960-ban jött Dévára a bányába, majd 1962-ben kötött házasságot Piroskával, akivel majd együtt szolgálták az Urat. Házasságuk ideje alatt próbákban nem volt hiány, de mindenen átvezette őket az Úr. Házasságuk 2 fiúval, 3 unokával és 1 dédunokával lett megáldva.

A körzet volt lelkipásztora, Albert István Zsolt hirdetett igét az Efézus 2:11-22 alapján, ahol Pál apostol leírja, hogy Jézus Krisztus által milyen áldás jön a gyülekezetben levőkre. Lelkipásztor testvérünk kihangsúlyozta, hogy a Gyülekezet, “az együtt épülő emberek közössége”. Isten elhívja, majd formálja az embert. A Mester látja a szanaszét heverő köveket és összegyűjti őket, hogy templomot építsen. Kiváltság a hívő embernek, hogy Isten formál és hogy a mennyország polgárai lehetünk.

Jézus Krisztus templomot épít, hadd legyünk részei ennek!

Az igehirdetés után Albert I. Zsolt lp. az 5. Mózes 8:2-7-el köszöntötte a Horváth házaspárt, majd a gyülekezet imádkozott értük. Megható volt látni, ahogy mindketten letérdeltek az Úr előtt, hálájuk jeléül.

Sok köszöntés elhangzott a család és a jelenlevők részéről, akik együtt örültek az ünnepeltekkel. Kívánjuk, hogy Isten továbbra is áldja meg a Horváth házaspárt és adjon erőt a dévai gyülekezetben végzett szolgálathoz!

Szekrényes Eszter

Titanic

- Vendég bejegyzés -

Idén lesz a 100. évfordulója minden idõk legnagyobb vízi katasztrófájának. Errõl emlékezünk meg az alábbi sorokban.

A tragédia

1912. április 15-én kora hajnalban süllyedt el a Titanic nevû brit utasszállító hajó, miután néhány órával elõtte jéghegynek ütközött.

A világ akkori legnagyobb utasszállító gõzhajója április 10.-én indult elsõ útjára Southampton-ból (Anglia) New York felé, fedélzetén több, mint 2200 utassal. Április 14.-én éjjel a hajó már Új-Fundland partjaitól kb. 600 km-re volt. Nem sokkal éjfél elõtt, az õrszem a hajó útját keresztezõ jéghegyet jelzett. Az ütközést megpróbálták elkerülni, de ehhez már túl késõ volt. A jéghegy végigsúrolta a hajó jobb oldalát, több lyukat ütve a merülési vonal alatt. Mint a kárfelmérés nyomán kiderült, a 16 vízhatlan rekeszbõl 5-öt elöntött a víz. A megfigyelõként utazó fõ tervezõ ennek alapján kijelentette, hogy a hajó el fog süllyedni. Bár az utasok csak egy enyhe lökést érzékeltek az ütközésbõl, a kapitány parancsot adott a mentõmellények kiosztására és a mentõcsónakok vízre bocsátására. Az elején még viszonylag nyugodtan folyt az utasok mentése, mert a süllyedést nem érzékelték a felsõ szinteken. Így könnyû volt elhinni, hogy csak megelõzõ óvintézkedésrõl van szó. Voltak is, akik nem akartak csónakba szállni, mert még biztonságosabbnak tûnt a hatalmas hajó. Késõbb, mikor már nem lehetett eltitkolni, hogy a hajó el fog süllyedni, az is nyilvánvalóvá lett, hogy nem jut mindenkinek hely a csónakokban és kitört a pánik. A harmadosztály utasai, akik a feltörõ víz elõl a felsõbb szintekre próbáltak menekülni, itt a fegyverrel fenyegetõzõ legénységbe szaladtak, akik az elsõ- és másodosztály utasainak próbáltak elõnyt biztosítani a beszálláshoz.

A hajó kevesebb mint 3 óra alatt teljesen víz alá merült. A mentésre sietõ Carpathia gõzös csak több, mint egy órával ezután ért a helyszínre, amikor már csak a mentõcsónakokban levõket tudta összeszedni. Akik a vízbe kerültek, azokon a mentõmellények sem sokat segítettek, mert bár felszínen tarthatták az embereket, a jéghideg vízben nem lehetett többet kibírni néhány percnél.

Így a hajó elsõ útja, mely egyben az utolsó is lett, egy 1517 áldozatot követelõ katasztrófába fulladt.

Hogyan történhetett meg ?

A Titanic a XX. század elejének kimagasló tehnikai teljesítménye volt. Ekkora méretû hajót még nem építettek addig: hosszúsága 269 m, szélessége 28 m, vízkiszorítása 52.000 tonna volt. Az összesen 59.000 lóerõt kifejtõ 3 motor 43 km/h-s végsebességet tudott biztosítani a hajónak.

Megrendelõje, a White Star Line hajótársaság azt tervezte, hogy más két óceánjáróval együtt heti három járatot fognak biztosítani s így dominálják a transzatlanti forgalmat, a legnagyobb luxust is nyújtva ugyanakkor. Úszómedence, törökfürdõ, tornatermek, felvonók, kávézók álltak az elsõ osztály utasainak rendelkezésére.

Az óceánjáró megfelelt az akkori idõk biztonsági feltételeinek, sorsa azonban rámutatott arra, hogy ezek a feltételek korántsem voltak elegendõek a biztonságos utazáshoz. Ezek nagy részét éppen a Titanic katasztrófájának következtében módosították. A hiányos elõírások mellett viszont az emberi gondatlanság és felkészületlenség csak súlyosbította a következményeket.

Tudvalevõ volt például az, hogy a hajón levõ mentõcsónakokban nincs elég hely minden utas számára. A 20 mentõcsónak számbelileg ugyan megfelelt az elõírásoknak, viszont az utasok alig több, mint felének biztosított helyet, teljes telítettség mellett is. Mivel viszont a mentõakció nem volt begyakorolva a legénységgel és azt sem tudták, hogy a mentõcsónakok elbírják-e a teljes létszámot, nem használták ki a maximális kapacitást.

A modern felszereltséget jelezte a hajón levõ két rádiós távírókészülék is. Ezeket viszont nem kimondottan csak navigálási célokra használták, hanem fõleg arra, hogy a tehetõs utasok üzeneteit továbbítsák a szárazföldre. Így, bár a Titanic több jégjelentést is kapott hasonló útvonalon haladó hajóktól, a távírászok túlterheltsége miatt nem mind jutott el a parancsnoki hídra. Ettõl eltekintve is, a parancsnokság tudott a veszélyzónáról, a sebességet viszont ennek ellenére nem csökkentették, sem a veszélyzónát nem kerülték ki. Nyomás alatt voltak, fontos lett volna ugyanis, hogy április 16.-án lapzárta elõtt megérkezzenek, különben egy lassúbb út kritikát váltott volna ki a sajtó részérõl, amelyik nagy figyelemmel kísérte ezt az elsõ útat. A jeget nem tartották elég jelentõs veszélynek ahhoz, hogy késést kockáztassanak. Állítólag maga a kapitány is azt mondta, hogy nem tud elképzelni olyan helyzetet, ami következtében elsüllyedhetne a hajó, mivel a modern hajóépítés már túlhaladta az ilyesfajta gondokat.

Az ütközés után a Titanic vészjelzéseket adott le úgy rádión keresztül, mint rakéták fellövésével. Mivel a szabályok nem írtak elõ állandó ügyeletet a rádió mellett, a legközelebb (kb. 30 km-re) levõ Californian nevû hajón nem fogták az üzenetet, mert a távírász éppen aludt, a rakétákat pedig tûzijátéknak vélték, ezért nem is siettek segíteni. A késõbb megváltoztatott szabályokban kötelezõvé tették a rádiós ügyeletet, a tûzijátékokat pedig betiltották a hajókon.

Mit üzen a Titanic ?

Hívõ körökben néha kézenfekvõ a Titanic esetét Isten büntetéseként feltûntetni, az emberi büszkeségre adott válaszul. A büszkeség jelenlétét a hajóval kapcsolatban valóban nem lehet kizárni. Olyan szélsõségekre viszont nincs alap, mint például az, hogy a hajón “No God” felírat lett volna, vagy, hogy a tervezõ szerint még Isten sem tudná elsüllyeszteni a hajót.

Az általános emberi élet több szempont alapján is párhuzamba hozható a Titanic utazásával. A hajón utaztak ismert nevû multimilliomosok, de ugyanakkor Amerikába emigráló egyszerû munkásemberek is. Vannak, akiknek az élet sem egyéb egy kéjutazásnál s próbálják minél jobban kiélvezni. Mások viszont nem az élvezetekre helyezik a hangsúlyt, tudják, hogy az utazás csak rövid ideig tart. Õk az új hazába igyekeznek, ahol reményeik szerint sokkal jobb lehetõségek várnak rájuk, mint a hátrahagyott régiben.

Mint az Atlanti óceánon, az “Élet tengerén” is különbözõ veszélyek leselkednek az utasokra. Milyen hajóra szállok fel ? Arra, amelyik épp a legdivatosabb ? Milyen kapitányra bízom magam ? Amelyik földi babérokat akar csak aratni ? Az (örök) életem múlhat rajta. Én magam, hogyan viszonyulok azokhoz a veszélyekhez, amikre mások felhívják figyelmemet ? Befoghatom a fülem, esetleg bízhatok abban, hogy “velem ez nem történhet meg”.

Húsvét tájékára esik épp az évforduló. A Titanic ma is az óceán foglya, mi viszont arra emlékezünk minden évben, hogy a mi kapitányunk, Jézus Krisztus, nem maradt a sír mélyén. Ha reá bízzuk magunkat, biztos révbe vezet.

Szekrényes József

Paptamási hitmélyítő

A hétvégén nálunk szolgál Meláth Attila a Váci Baptista Gyülekezet lelkipásztor élő közvetítés lesz http://baptista.ro/paptamasi/ Péntek és Szombat este 7-től, Vasárnap de 10 du 5-től.

Hogyan készüljünk fel a lelki szolgálatokra?

Ez volt a címe annak a konferenciának, amelyet a Nagyváradi Misszió Kerület szervezett február 25-én a szolgálattevő testvérek számára. Öröm volt a testvérekkel a találkozás, akik hasonlóképpen kívánnak fejlődni a mi Urunk Jézus Krisztus szolgálatában. A mintegy 230 résztvevő imaáhítattal kezdte a napot, imára buzdított János Levente és Szabó László lelkipásztorok, az éneklést vezette Mike József lelkipásztor, aki egy alkalmi énekre is megtanította a jelenlevőket. Az áhítat után Mike József testvér az éneklés szerepéről és az Istentiszteleten betöltött helyéről beszélt és buzdított, hogy legyen jobban átgondolt és megszervezett az éneklésünk. Szabó László testvér az imádkozás fontosságáról és céljairól szólt és figyelmeztetett az ördög által emelt buktatókra is. A következő előadás a Bibliaóráról szólt és Kovács József lelkipásztor testvér igyekezett gyakorlati módon is bemutatni a felkészülés lépéseit, valamint ecsetelte a Bibliaóra levezetésének módjait, megemlítve mindegyiknek az előnyeit és hátrányait is.

A jó tanítások után következett a szünet: kávé és beszélgetések. Mint általában a jóból sosincs elég így hamar elmúlt a szünet is, de nem bántuk, mert lelkileg tovább épültünk. Simon József lelkipásztor testvér, Szövetségünk elnöke elmondta: „olyan jól érzem magam a testvérek között, hogy csak azt sajnálom, hogy nem tudnak itt maradni, hogy holnap tartsunk egy közös Istentiszteletet”. Simon testvér az igehirdetés szolgálatáról szólt és elsősorban az igeszóló minősségét hangsúlyozta. Nem mindegy kik végzik a szolgálatot, legyen újjászületett ember (ne csak bennszülött), elhívott, alkalmas és szent életet élő. Az igehirdetésre való felkészülés is fontos, legyen elég idő szánva rá, helyesen elvégzett lépések: az igehely megválasztása, megfigyelése, értelmezése, alkalmazása, vázlat készítés. Ezek után testvérünk kitért az igehirdetés előadására is részletezve és példákkal illusztrálva, hogy mitől óvakodjunk és mire igyekezzünk a mi szolgálatunkban. Kovács Gyula lelkipásztor testvérünk pedig az ifjúsági program és az Istentisztelet vezetésről beszélt röviden de hangsúlyosan.

Az előadások végén kis csoportokban imádkoztunk egymásért és azért a szolgálatért, amit az Úr ránk bízott. Az előadások után hely volt még néhány kijelentésnek és köszöntésnek is. Közöttünk volt és köszöntését átadta, Bernard Kabaru testvér is, akit a Pro Afrika program keretében többen is ismerünk az ITM programjának köszönhetően. A jó légkörben eltelt konferencia záró része a finom ebéd volt, amely mellett sok közösség ápoló beszélgetés is elhangzott. Mivel a testvérekben felmerülő kérdések megbeszélésére nem volt lehetőség, és az előadók is megosztották, hogy most csak röviden lehetett egy-egy témáról beszélni ezért úgy láttuk, hogy szükséges lesz folytatni majd ezt a konferenciát. Ebben erősítettek meg a testvérek utólagos beszámolói is.

Az alkalmon készült videó felvétel visszanézhető a következő címen: http://www.youtube.com/nagyvaradibaptista. Köszönjük a nagyváradi testvérek munkáját és szeretetét, amivel voltak felénk! Imádkozzunk, hogy az Úr készítsen fel minket és tegyen alkalmassá bennünket az Ő szolgálatában való buzgóságra, hatékonyságra és hűségre.

Élj az aranyszabály szerint!

Máté evangéliuma 7,12 „A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal”.

Napjainkat a rohanó világ jellemzi. Mindenkit lefoglal a saját problémája és a társadalmi kapcsolatok egyre lazábbak és hűvösebbek – hogy enyhén fogalmazzunk. Épp ezért és most napjainkban van a legnagyobb szükség az Úr Jézus tanítása szerint élni.

Jézus Krisztusnak a hegyi beszédében hangzott el a fentebbi kijelentés, ami arra buzdít, hogy tegyél olyan jót másokkal, amilyenben te is szeretnél részesedni. Ez az ige először is aktivitásra buzdít, légy kezdeményező ne várj másoktól mindent. Légy kész magadtól felkínálni dolgokat – légy önfeláldozó. Könnyebb mást hibáztatni, a más munkájában hibát lelni, de tegyél csak te is valamit és vállad fel, hogy te is hibázhatsz és nem vagy tökéletes.

Másrészt ez a felhívás arra is tanít, hogy ne legyenek nagy elvárásaid másoktól. Ha mindig csak másoktól függsz, sosem leszel önmagad, életcélod ne legyen a reakció, mert akkor lemaradsz sok jó dologról. Ha másoktól nem vársz el túl sokat, kevesebbet fogsz csalódni. Másrészt az igét olvasó ember legyen hívő – és hit által tegyen jó cselekedeteket, függetlenül a környezetétől.

Azt is meg kell tanulnunk, hogy ne legyünk személyválogatóak: az ige többes számban van (azokkal). Nem elég csak szép igéket olvasni, azokat élni kell a hétköznapokban. Hadd álljon itt erről egy példa.

Történetünk egy Fleming nevű szegény skót farmerrel kezdődött. Egy napon, miközben valami megélhetést próbált szerezni a családjának, segélykiáltást hallott egy közeli mocsárból. Eldobta a szerszámait, és odaszaladt a láphoz. Egy rémült fiút talált ott derékig elmerülve a fekete iszapban, aki kiáltozva próbálta kiszabadítani magát. Fleming farmer megmentette a fiút a hosszú, borzalmas haláltól. Másnap egy díszes hintó gördült a skót szegényes portájára. Egy elegáns nemesember szállt ki belőle, és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be.
- Szeretném megfizetni neked - mondta -, hogy megmentetted a fiam életét.
- Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem - válaszolta a skót farmer, és egy legyintéssel elutasította az ajánlatot. Ekkor a farmer saját fia jelent meg a család viskójának ajtajában.
- Ez a te fiad? - kérdezte a nemesember.
- Igen - válaszolta büszkén a farmer.
- Akkor egyezzünk meg! Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit
az én fiam fog kapni! Ha a gyerek olyan, mint az apja, akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten büszkék leszünk.
Így is lett!

Fleming fia a legjobb iskolákba járt, és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett a St. Mary's kórház orvosi karán Londonban, majd nemsokára az egész világ megismerte a nevét: ő volt a kiváló Sir Alexander Fleming, a penicillin feltalálója.

Évekkel később, ugyanannak a nemes embernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, tüdőgyulladást kapott. És ekkor mi mentette meg az életét? A penicillin! Hogy hívták a nemesembert? Lord Randolph Churchill. És a fiát? Sir Winston Churchill (Anglia miniszterelnöke a Második Világháború idején).

Egyszer valaki azt mondta: kölcsönkenyér visszajár!

Te milyen „kenyeret” adsz másnak? És milyen fog majd neked „járni”?

Hitmélyítő Paptamási

Február 27. és 29. között lesz élő adás is: Pénteken este 7-től, Szombaton este 7-től, Vasárnap délelőtt 10-től. Meghívott vendégünk Steiner József a Debreceni Trinity Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

Földön futó lettem ...

... legalább is a lányom szerint. Nos ez a megállapítás nem a pénzügyi helyzetünkre utal és nem is arra, hogy költöznénk, hanem arra, hogy az elmúlt évben sokat rohangáltam. Mondtam neki félig viccesen félig komolyan, hogy itt a földön csak futni tudok és gurulni, (úszni ritkábban szoktam és még tudok ha nem felejtettem el)... mert szárnyaim nincsenek, tehát repülni nem tudok.

Mindenesetre statisztikát most nem teszek közzé, az összefoglaló ez: fizikailag, lelkileg és a reám rót feladatok szempontjából is egy nehéz éven vagyunk túl. Mindenért az Úré a dicsőség, mert nem hagyott el és megtapasztaltam, hogy nekem is elég az Ő kegyelme.

Volt hogy kértem képet a blogom számára ... és nem kaptam ... így több eseményt nem tudok dokumentálni. Máskor, nem készítettem én képet, vagy azok nem publikusak, így most kb. ezzel zárom a 2011-et.

Igazából ezt a bejegyzést is rég fontolgatom, a címe bennem forgolódik már egy jó ideje, de mivel a héten hitmélyítő alkalmaink lesznek Paptamásiban ezért írtam most.

Többen érdeklődtök felőlem is és a blogom felől is, köszönöm. Úgy látom több szolgatársam is egyre ritkábban ír. Nem mintha nem töltenék sok idő a számítógép előtt, de lehet némelyikőtöket meg is lep amit most leírok: igazából nem szeretek az irodámban dolgozni. Volt az idén sok "terep" munkám is bőven, bent is kuksoltam eleget.

Valaki felajánlt egy jó üzleti lehetőséget (máskor lehet érdekelt volna) és visszautasítottam, mondva: nincs időm a saját dolgaimat elvégezni, nem hogy mással foglalkozzak.

Volt olyan fizikai munka, amit ha elvégeztem volna én - szép summát megtakaríthatott volna a gyülekezetünk: de nem tudtam megcsinálni. Még bánkódok felette, ha kevesebbet lettem volna az irodámban például - talán ki lehetett volna szorítani azt az időt - ilyen nehéz helyzetben, mint amiben gazdaságilag ma élünk.

Egy szó mint száz, értsetek meg kérlek, hogy 2012-ben sem fogok sok bejegyzést írni, inkább törekedni fogok a személyes közösségre, mint az on-linera. Az elmúlt évben úgy érzem a sok rohanás között is volt sok jó közösségi alkalmam: a szolgatársaimmal, a családdal (lehetett volna több is) és az Úrral is (bár látom a mulasztásaimat is).